Kezdőlap Világgazdaság Uniós prognózis: alacsonyabb növekedés és magasabb infláció várható
No menu items!

Uniós prognózis: alacsonyabb növekedés és magasabb infláció várható

A koronavírus-járvány, illetve Oroszország Ukrajna elleni háborúja is negatív hatással van az Európai Unió gazdaságára, amely a tavaszi előrejelzéshez képest alacsonyabb növekedési pályán mozog – közölte az Európai Bizottság nyári időközi gazdasági előrejelzésében, amely szerint magasabb lesz az infláció a korábban vártnál.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az EU gazdasága 2022-ben várhatóan 2,7 százalékkal, 2023-ban pedig 1,5 százalékkal fog nőni. Az euróövezet gazdasági bővülése 2022-ben 2,6 százalékos lehet, 2023-ban viszont 1,4 százalékra mérséklődik.

Az éves átlagos infláció az előrejelzések szerint 2022-ben történelmi csúcson tetőzik majd, 7,6 százalékon az euróövezetben és 8,3 százalékon az EU egészében, majd 2023-ban 4,0 százalékra, illetve 4,6 százalékra mérséklődik – közölte.

Paolo Gentiloni

Az ukrajnai háború által kiváltott geopolitikai bizonytalanságok visszafogják a növekedést. A konfliktus február 24-i kezdetét megelőzően közzétett tavaszi előrejelzésben felvetett negatív kockázatok közül sok megvalósult. Az orosz invázió továbbra is növeli az energia és élelmiszer-nyersanyagok árát, ami világszerte fokozza az inflációs nyomást, és rontja a háztartások vásárlóerejét – tette hozzá az uniós biztos.

Az előrejelzés szerint az EU gazdasága továbbra is érzékeny marad az energiapiacok alakulására, mivel nagymértékben függ az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, és a globális gazdasági növekedés lassulása miatt gyengül a külső kereslet. A tavalyi jelentésben prognosztizált lendület és a korábban becsültnél erősebb első negyedéves növekedés ellenére az év hátralevő részében a gazdasági aktivitás, az ígéretes nyári idegenforgalmi szezon ellenére várhatóan visszafogott lesz.

A várakozások szerint a munkaerőpiacnak, az infláció mérséklődésének, a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak és a nagy mennyiségű többletmegtakarításnak köszönhetően 2023-ban a negyedéves gazdasági növekedés új lendületet vesz.

Az általános infláció júniusra rekordszintet ért el, mivel az energia- és élelmiszerárak folyamatosan növekedtek, az árnyomás pedig a szolgáltatásoknál és az áruknál is jelentkezett. Az euróövezetben az éves infláció 2022 második negyedévében jelentősen, a márciusi 7,4 százalékról júniusra 8,6 százalékos új rekordszintre nőtt. Az EU egészében az árak még gyorsabban emelkedtek: az infláció a márciusi 7,8 százalékról májusra egy százalékponttal, 8,8 százalékra gyorsult.

Az uniós bizottság az inflációs előrejelzést a tavaszi előrejelzéshez képest jelentősen emelte. Azt írták, a második negyedévi áremelkedésen felül az európai gázárak további emelkedése várható, ami a villamosenergia-árakon keresztül is éreztetni fogja hatását. Az előrejelzés szerint az éves alapon számított infláció 2022 harmadik negyedévében 8,4 százalékon tetőzik az euróövezetben, ezt követően folyamatosan csökken, majd 2023 utolsó negyedévében a kínálati korlátokból és a nyersanyagárakból eredő nyomás enyhülésével mind az euróövezetben, mind az EU egészében 3 százalék alá esik.

A gazdasági és az inflációs kockázatok nagymértékben függnek a háború alakulásától, és különösen annak az Európába irányuló gázellátásra gyakorolt hatásaitól – írták. A gázárak további emelkedése még nagyobb mértékben növelheti az inflációt és visszafoghatja a növekedést. Nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy az EU-ban újra felerősödő koronavírus-járvány ismét zavarokat okoz a gazdaságban – figyelmeztettek.

Az előrejelzés szerint ugyanakkor az sem kizárt, hogy az olaj- és egyéb nyersanyagárak közelmúltbeli csökkenő tendenciája folytatódik, ami a jelenleg vártnál gyorsabb inflációcsökkenést eredményezhet. Ezenkívül az erős munkaerőpiacnak köszönhetően a magánfogyasztás ellenállóbbnak bizonyulhat a növekvő árakkal szemben, ha a háztartások többet költenek a felhalmozott megtakarításaikból – írta az Európai Bizottság.

Az előrejelzés Magyarországról azt írta, gazdasága gyorsan nőtt 2022 első negyedévében, a bővülés azonban jelentősen lassulni fog a következő negyedévekben, főként az ukrajnai háború okozta bizonytalanság miatt.

Ezt már jelzi az alacsonyabb befektetői és fogyasztói bizalom, valamint az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom áprilisi és májusi csökkenése” – írták. Magyarországon a GDP növekedése a 2021-es 7,1 százalékról, 2022-ben 5,2 százalékra, 2023-ban pedig 2,1 százalékra csökken – tették hozzá.

A megállapítások szerint az elmúlt hónapokban az inflációt az erős belföldi kereslet, a bérnövekedés, az emelkedő nyersanyagárak és a valuta leértékelődése okozta. A lakossági energiaárak változatlanok maradtak a lakossági közüzemi díjak befagyasztása és az üzemanyagárak október 1-jéig meghosszabbított korlátozása miatt.

Az éves átlagos infláció a 2021-es 5,2 százalékról, 2022-ben 11,8 százalékra emelkedik, és 2023-ban is magas, 7,6 százalékos marad. Noha a fogyasztói kereslet csökkenése várhatóan visszafogja a maginflációt, az üzemanyagárak felső korlátjának feloldása felfelé fogja hajtani a jövő évi inflációt – közölte előrejelzésében a brüsszeli testület. Megjegyezték azt is, a vállalatok várhatóan áthárítják a közelmúltban bejelentett közvetett adóemeléseket a fogyasztókra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás