Kezdőlap Gazdaság Varga: 4,4 százalékkal bővülhet a gazdaság idén
No menu items!

Varga: 4,4 százalékkal bővülhet a gazdaság idén

A magyar gazdaság lendülete egész évben kitart, óvatos becslés szerint 4,3-4,4 százalékos lehet a növekedés idén – mondta a pénzügyminiszter a legfrissebb GDP-adatokról.

A Központi Statisztikai Hivatal szerdai első becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Varga Mihály

Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság nem veszített a lendületéből, a növekedés a tárca várakozásait is meghaladta. Az előzetes adatok szerint ez a legmagasabb növekedési ütem az egész Európai Unióban – tette hozzá.

A GDP-adat azért is kedvező, mert közben az államadósság csökkent – mondta a miniszter. Hozzátette, 1995-óta az idei második negyedéves adat a hét legjobb  között van. Jelezte, hogy sem a hiány, sem az államadósság alakulása nem tér el az idei prognózistól.

Kitért rá, az eddigi információk szerint a kormányzati intézkedések 1,6 százalékponttal emelték a növekedést. Ezek nélkül 3,5 százalékos lett volna a GDP-növekedés – mondta. A kormányzati intézkedések közé sorolta a hatéves bérmegállapodást, a Versenyképesebb Magyarországért programot, a lakhatási támogatásokat, és az állami beruházásokat.

A növekedést támogatta a továbbra is kedvező lakossági fogyasztás, az új exportkapacitások kiépülése, és az uniós források hatékonyabb felhasználása – sorolta a tárcavezető. A részadatok már utaltak a magasabb április-júniusi növekedésre: az építőipar teljesítménye 27 százalékkal nőtt a második negyedévben, az ipar közel 5 százalékkal, és a kiskereskedelem több mint 5 százalékkal bővült. A turizmus, az ingatlanpiac mellett az infokommunikációs szolgáltatások és beruházások fejlesztése is segítették a növekedést – mondta.

A pénzügyminiszter a következő időszakra ható kockázatok az előző negyedévhez képest változatlanok, ezek között említette a Brexitet, és a világgazdasági bővülés lassulását. Kérdésre kifejtette: a német gazdaság tavaly szeptember óta enyhe lejtőn van, ennek elvileg néhány hónapja be kellett volna gyűrűznie Magyarországra. A költségszintek kedvezőbben alakulnak a magyar autóiparban, és az exportpiacok is változtak, diverzifikáltabbak lettek, ezért is kedvezőbb a magyar növekedés a nyugat-európainál.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.