Kezdőlap Fogyasztóvédelem A szolárium egészséges és bőrkímélő sem lehet
No menu items!

A szolárium egészséges és bőrkímélő sem lehet

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek, ezért üzemeltetőjét a kompenzációra és ismeretterjesztő kampányra kötelezték – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A versenyhivatal tavaly indított vizsgálatot a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft.-vel szemben, mert üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak.

Ugyanakkor a tudományos álláspont szerint a szoláriumozás a bőrrák kialakulásának fokozott veszélyével jár, hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre, és gyorsítja a bőr öregedését – közölte a GVH.

A hatóság vizsgálata megállapította, hogy a vállalkozás megtévesztő módon sugallta a fogyasztóknak, hogy szoláriumai “egészségesek”, “bőrkímélőek”, illetve “hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez”.

Szintén jogsértőnek bizonyultak az egészségi állapot javításával, a betegségek megelőzésével, kockázatuk csökkentésével kapcsolatos hatásokkal, különösen az influenza elleni védekezéssel összefüggésben tett reklámüzenetek – hívja fel a figyelmet a hatóság.

A GVH közölte: a cég az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal, részben elismerte a jogsértést, és felhagyott a kérdéses üzenetekkel, több ízben felhívta franchise-partnerei figyelmét is, hogy tartózkodjanak az egészséggel kapcsolatos állításoktól. Ezért eltekintettek a bírság kiszabásától, ehelyett előírták a cégnek a jogsértést kompenzáló kötelezettségek végrehajtását.

Ennek részeként visszatérítés jár minden fogyasztónak, aki a megtévesztő reklámokkal érintett időszakban, 2018 márciusa és 2019 márciusa között vásárolta az első bérletét a szolárium-hálózatban.

A vállalkozás emellett fogyasztói tudatosságot növelő kampányt bonyolít le a szoláriumozás általános kockázatairól és hatásairól. A cégnek belső vállalati megfelelési programot is be kell vezetnie, amelyet a franchise partnerei számára is kötelezővé kell tennie – tájékoztatott a GVH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás