Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: még itt a bizonytalanság, élénkíteni kell a gazdaságot
No menu items!

ÁSZ: még itt a bizonytalanság, élénkíteni kell a gazdaságot

A további gazdasági élénkítés érdekében rugalmasan használható eszközökre van szükség, és fontos, hogy a politika a külső egyensúly szempontjait is tartsa szem előtt – mutat rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss elemzése.

Az elemzés kiemeli: a nemzetközi és a hazai szervezetek egyaránt a globális és a magyar gazdaság növekedését prognosztizálják a 2021 és 2023 közötti időszakra.

A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint idén a magyar gazdaság 4,3 százalékkal, a nemzetközi szervezetek előrejelzéseinek középértéke szerint 4,2 százalékkal növekszik.

A számvevőszék elemzői megjegyzik: a pozitív kilátások mellett a bizonytalanság továbbra is jelen van, hiszen a szolgáltató szektor olyan mértékű visszaesésére, mint amilyen a járvány következtében bekövetkezett, nincs történeti tapasztalat.

Szerintük arra is fel kell készülni, hogy a kilábalás üteme elmarad a várttól, így szükség lehet a további gazdasági élénkítés érdekében rugalmasan alkalmazható eszközökre.

Az elemzés szerint az infláció kockázatát fokozzák a szűk kínálati keresztmetszetek, a megtakarítások gyors ütemben történő fogyasztássá alakulása, a világkereskedelemben újra megjelenő protekcionista politikák és a nyersanyagárak alakulása is. Az emelkedő kamatkörnyezet például megdrágíthatja az államadósság finanszírozását – írják.

Felhívják a figyelmet: a magyar gazdaság az elmúlt évtizedben fokozottan exportvezérelt volt, éppen ezért nagy a jelentősége annak, hogy miként talál magára a járvány hatására megtorpant világkereskedelem. A WTO októberi prognózisa szerint a világkereskedelem 2021-ben sem éri el a járvány előtti szintet, ugyanakkor annak bővülése várható.

Az elemzésben azt is hangsúlyozzák: a költségvetési hiány 3 százalékhoz közelítő pályára állítása jelentős versenyelőnyt eredményezhet Magyarország számára a nemzetközi gazdasági környezetben. A témánál maradva aláhúzzák: számolni kell azzal, hogy a járvány esetleges további hullámai hatással lehetnek a 2022. évi központi költségvetés végrehajthatóságára.

Az elemzésben arra is kitérnek, hogy Magyarország GDP-arányos bruttó adósságállományát mind a hazai, mind a nemzetközi szervezetek az uniós átlagnál alacsonyabbra prognosztizálják a 2021-2023-as időszakra.

A magyar államadósság mértéke idén az év végére várhatóan 79,4 százalékon alakul GDP-arányosan a jegybank előrejelzése szerint, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig 80 százalékot jelez előre. Eközben az IMF szerint az Európai Unió tagállamainak államadóssága átlagosan várhatóan 93,0 százalék lesz – olvasható az elemzésben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.