Kezdőlap Egészség-ügy Koronavírus - Olaszország elérte a nyájimmunitást
No menu items!

Koronavírus – Olaszország elérte a nyájimmunitást

A hatvanmilliós Olaszországban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást. Eközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra.

A római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint a 12 év feletti olaszok között az átoltottság aránya vasárnap kora délután 80,04 százalék volt; azokat is számolva, akik csak az első adagot vették fel, az arány eléri a 84,6 százalékot.

Paolo Francesco Figliuolo

A járványbiztos Paolo Francesco Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, sikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, vagyis biztosítani a közösségi immunitást még az ősz beállta és a pandémia esetleges újabb hulláma előtt. Hozzátette, hogy csupán két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a nyolcvan százalékos átoltottságot. A tábornok március elsejétől vette át a lakossági vakcinázási program irányítását, amikor az első oltást megkapók száma négymilliónál tartott.

Az egészségügyi tárca adatai szerint a lakosság több mint 15 százaléka még egy oltásban sem részesült, ami 8,5 millió nem védett embert jelent. A vakcinára nemet mondókról van szó, nincsenek közöttük azok, akik betegség vagy más ok miatt nem olthatók.

Harmadik dózisban a lakosság kevesebb mint 4 százaléka részesült.

A napi esetszám és a kórházakban kezelt betegek aránya továbbra sem emelkedik, a halottak napi számát viszont nem sikerült nullára csökkenteni. A pandémia 2020. februári kezdete óta több mint 131 ezren haltak meg koronavírus-fertőzés miatt, ami Nagy- Britannia után a második legmagasabb szám Európában.

Hétfőn nulla órától Szicíliában is eltörölték az augusztusban újra bevezetett szigorításokat, így egész Olaszország úgynevezett fehér területnek számít, ami azt jelenti, hogy egyetlen tartományban sem lesznek érvényben korlátozások. Hétfőtől a kulturális intézmények, közöttük a mozik, színházak és koncerttermek feloldják a nézőszám-korlátozást, de továbbra is kötelező marad a szájmaszk viselése. A nyitott stadionokban a helyek 75 százalékát foglalhatják el, a zártterű szórakozóhelyeken a vendégszám felét fogadhatják.

Október 15-től az állami és magánszektorban dolgozó 23 millió munkavállalónak kötelező lesz a védettségi igazolás. A dolgozók számára kötelezővé tett oltakozás ellen tüntettek szombaton Rómában mintegy tízezren, hasonló megmozdulás zajlott Milánó központjában is. Az oltásellenesek utcai demonstrációjához csatlakozott radikális jobboldali csoportok megrohamozták a CGIL legnagyobb szakszervezeti szövetség római székházát, amiért az érdekképviselet beleegyezett a munkavégzéshez kötelező átoltottság előírásába.

A CGIL október 16-ra országos megmozdulást hirdetett meg, amelyhez már több, elsősorban baloldali politikai párt és mozgalom csatlakozott. A belügyminisztérium teljes biztonsági készültséget rendelt el, mivel az utcai demonstrációk egybeesnek a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Afganisztán miatt október 12-re összehívott rendkívüli csúcsával, illetve az állam- és kormányfők október végi szokásos évenkénti találkozójával.

A G20-csoport soros elnöki tisztségét Olaszország tölti be, a tervezett tanácskozásokat pedig Rómában tartják.

Más szakszervezetek, melyek nem értenek egyet a szerintük a kormánynak a munkavállalók jogait csorbító intézkedésekkel, hétfőre általános sztrájkot hirdettek meg.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.