Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Covid-hatások és menedzser kihívások: Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója
No menu items!

Covid-hatások és menedzser kihívások: Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója

Vajda Attila: eredményeinket a piac is elismeri, ezt bizonyítja a tavalyi 11 milliárdot meghaladó és az idei 9,9 milliárd forintos kötvénykibocsátásunk az MNB kötvényprogramjában

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

– Milyen eredményeket ért el a Vajda-Papír az év eddigi részében?

Mozgalmas év volt 2021 a vállalat életében: növeltük kapacitásainkat, munkahelyeket őriztünk meg és újakat hoztunk létre, új eszközöket szereztünk be, forrásokat vontunk be kötvénykibocsátással és megerősítettük régiós pozíciónkat, bővítettük az exporttevékenyégünket. Talán amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy mérföldkőhöz érkezett a Vajda-Papír Kft. dunaföldvári gyárbővítő beruházása, elkészült az alappapírgyártó-csarnok, az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is. Azt is nagy teljesítménynek tartjuk, hogy húsz év szünet után idén szeptemberben újra elindulhatott a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon, Dunaújvárosban az ITM, az MKIK és a Vajda-Papír együttműködésében. Eredményeinket a piac is elismeri, ezt bizonyítja a tavalyi 11 milliárdot meghaladó és az idei 9,9 milliárd forintos sikeres kötvénykibocsátásunk az MNB kötvényprogramjában. Ráadásul az első ipari termelő vállalat a miénk, amelyik megjelent a zöldkötvény-piacon a 10 milliárd forint körüli kibocsátással.

– Milyen beruházásaik voltak az idei esztendőben?

– Az új gyártóüzem kialakítása a terveknek megfelelően halad, így várhatóan 2022 áprilisára készül el a 16 milliárd forintból fejlesztett újabb üzemegységünk Dunaföldváron. Az új üzem legfontosabb berendezését, az alappapírgyártó-gépet gyári tesztsorozatot követően átvették a cég műszaki szakemberei, és megtörténtek a működtetésével, kezelésével kapcsolatos első oktatások, és üzembe is helyeztük a gépsort. A berendezés mind a négy típusú (toalettpapír, papírtörlő, papír zsebkendő, papírszalvéta) higiéniai alappapír előállítására alkalmas lesz, éves kapacitása eléri a 80 ezer tonnát, így a jelenlegi, éves 35 ezer tonna alappapír-gyártás 115 ezer tonna fölé nőhet, ezzel fedezi majd a cég jövőbeni alappapírgyártási kapacitását. Az új gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a többletbevétel várhatóan eléri az évi 21 milliárd forintot.

A másik jelentős fejlesztésünk a maszkgyártógépsor megvásárlása és februári beüzemelése volt, ezzel nem csak a higiéniai papírtermékek piacán, de a maszkoknál is képessé vált az önellátásra az ország.  Az 1,4 milliárd forintos beruházás 1,045 milliárd forintos kormányzati támogatás mellett valósult meg az Egészségipari Támogatási Program keretében.

– Melyek voltak a legjellemzőbb kihívások és megoldások a működés tekintetében?

– A legnagyobb kihívások közé sorolnám a megugrott kereslet kielégítését, a szállítási nehézségek leküzdését, az alapanyagok jelentős drágulását és a pandémiás helyzethez való alkalmazkodást. A növekvő keresletet a hét minden napján, a nap 24 órájában termelő üzemeink ki tudták elégíteni, ehhez természetesen biztosítottunk megfelelő mennyiségű arcmaszkot, kézfertőtlenítőt és betartottunk valamennyi a járvánnyal kapcsolatos szabályt. Mindez jelentős többletmunkát és többletköltséget okozott.

– Mennyiben változtak – változtak-e a piaci igények?

– A pandémia első hullámában jelentősen megugrott a higiéniai papírtermékek iránti kereslet, a korlátozások bejelentésekor a hipermarketekben 50-100 százalékkal több higiéniai papírterméket vásárolt a lakosság, mint egy évvel korábban. A helyzet enyhülésével a kereslet is csökkent, de a korábbinál magasabb szinten stabilizálódott, és felértékelődött a hazai ellátás szerepe is. Az emelkedő keresletet is maradéktalanul ki tudja elégíteni a cég, hiszen éves higiéniai termékgyártásunk bőven meghaladja a belföldi igényeket. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből – toalettpapír, papírzsebkendő, háztartási papírtörlő -, a cégcsoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Tavaly az első két hónapban 8000 tonnát gyártottunk termékeinkből, ezt futattuk fel 30 százalékkal idén január-februárban. A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emeltük a toalettpapír termékeknél, papírtörlőből 20 százalékkal, papír zsebkendőből pedig 10 százalékkal emeltük a termelést. Egy magyar fogyasztó évi 9 kilogramm higiéniai papírterméket használ fel évente, így a cégcsoport egy átlagos évben 13 millió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki. Jelentősen nő a lakossági igény a környezettudatos, a környezetet kevésbé terhelő termékek iránt, így mi is piacra dobtunk egy papírtörlő és egy toalettpapír terméket lebomló, komposztálható papírcsomagolásban, a hagyományos műanyagcsomagolás helyett. A közelmúltban átadott arcmaszkgyártó gép pedig kezdetben napi 200 ezer darabbal indult, de a napokban a növekvő igényekkel összhangban már teljes kapacitással, közel napi 1 millió darab orvostechnikai eszköznek minősülő sebészeti arcmaszk gyártása folyik Dunaföldváron.

– A járvány erősebb időszakában, tavasszal mennyiben éltek a home office lehetőségével és hosszútávon milyen lesz a munkavégzés – hagyományos, vagy hibrid?

Ahol lehetett, ott természetesen mi is a home office mellett döntöttünk, de mivel gyártó cég vagyunk, ezért sok munkafázisnál ez nem lehetséges, legfeljebb az adminisztratív munkaköröknél. Úgy vélem, hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai, a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a pluszköltségek ellenére fenntartjuk majd mi is, akár csak más vállalkozások. Ez ugyan plusz költség, de megtakarítást is jelenthet a csökkenő betegállománynak köszönhetően, a biztonságos munkahely, a felértékelődő egészségvédelem a cégnek kiegyensúlyozottabb forgalmat generálhat. Ez a ráfordítás megtérül, az összetett védekezés költséges, de szükségszerű és hosszútávon megtérülő befektetés lesz nemzetközi szinten is. A Vajda-Papírnál a fertőtlenítőgépek telepítése – ózon generátorok, germicid lámpák – valamint a fertőtlenítő eszközök telepítése a magyarországi és a norvégiai telephelyekre: 600 dolgozó ellátása maszkkal, kesztyűvel, fertőtlenítővel, valamint az extra takarítási és fertőtlenítési feladatok idén elérhetik a 70 millió forintot is. Az eredmények már látszanak, az egy évvel korábbihoz képest a cég alkalmazottainál a betegállományban töltött napok száma több mint 20 százalékkal csökkent a korábbi őszi hónapokhoz képest. Arról is beszélnünk kell, hogy a pandémia a mi cégünknél is erősítette a digitális fejlődést. Büszke vagyok rá, hogy a világ vezető auditor cége, a Lloyd’s Register Európában is kiemelkedőnek nevezte a cég járvány elleni védekezési intézkedéseit, és a Vajda-Papír üzemi termelésre szabott védekezési protokollját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Országos Vállalkozói Mentorprogramjának mentor vállalataként megosztjuk a mentorált cégekeinkkel is.

– Menedzserként mi volt a legnagyobb kihívás az idei, a járvány szempontjából komoly kihívásokkal jelentkező évben?

– A legkomolyabb kihívás az alapanyagárak, a szállítási költségek és az energia drágulása volt. Az egészségügyi protokollunk jól vizsgázott az elmúlt másfél évben, így idén ősszel könnyen álltunk át újra a home office-ra, ahol lehetett és rutinosan alkalmaztuk az egészségügyi óvintézkedéseket. Az emelkedő költségeket már sokkal nehezebben kezeltük. Igyekeztünk növelni a hatékonyságot, csökkenteni a szállítási költségeket, alternatív energiaforrásokat, energiatakarékos megoldásokat alkalmazni, de a termékeink így is drágulni fognak. A vállalat az elmúlt 10 évben 20 milliárd forintot fordított arra, hogy a gyártás és az üzemeltetés a lehető legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg, a következő években pedig a környezetkímélőbb megoldások alkalmazására évente 50 millió forintot tervezünk költeni. A dunaföldvári gyár első ütemű fejlesztésénél is szempont volt az energiatakarékos megoldások alkalmazása, a környezet védelme, de a legutóbbi kötvénykibocsátásból finanszírozott második ütem ennél is zöldebb megoldásokat eredményez és reméljük egyben az energiahatékonyságunk növelésével az emelkedő árakat is tudjuk ellensúlyozni. Kihívást jelentett az export bővítése is, miközben figyelnünk kell a hazai ellátás folyamatosságára és az önellátás biztosítására.

– Milyen terveik, kilátásaik vannak az év hátralévő időszakára?

– Az év vége mindig magasabb kereslettel jár, fel kell készülnünk a termelés dinamizálására és a szállítások felpörgetésére a pandémai újabb hulláma alatt. Azzal számolunk, hogy a csoport árbevétele a tavalyi 10 százalékos növekedést követően (52 milliárd forint) idén is hasonlóan fejlődik. Az első háromnegyedévben mintegy 10 százalékkal nőtt a bevétel az egy évvel korábbi időszakhoz képest, míg az értékesítés volumene mintegy 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

A térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mert a kormány egy új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban.

Varga Mihály: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.

“Smoky”, Bécs tűzoltó medvéje

A kis tűzoltómedvék nemcsak vigasztalnak, hanem környezetbarátok is, hiszen nyomtatott textiltáskában kerülnek átadásra

Kövér László: a magyar-kínai kapcsolat már rég túl van a kísérleti szakaszon

A személyes benyomásom mellett a számok is azt mutatják, hogy a kínai kapcsolatban jelentős potenciál rejlik a magyar gazdaság számára.
Hirdetés

Hírek

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.