Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Közel 80 százalékkal kevesebb orosz turista utazott Európába
No menu items!

Közel 80 százalékkal kevesebb orosz turista utazott Európába

Az EU légterének februári lezárása az orosz légitársaságok előtt szintén megnehezítette az utazást. Illusztráció: Bigstock

Volt idő, amikor Nyugat-Európa volt az orosz turisták kedvenc úti célja, azonban a háborúval a dolgok megváltoztak. Az oroszok számára a nyaralás már nem az, ami régen volt. De még mindig vannak lehetőségeik.

Max, a CNBC által megszólaltatott, negyvenes éveiben járó orosz turista korábban múzeumokban sétálgatott Franciaországban, élvezte a finom olasz konyhát és túrázott a spanyol hegyekben.

Aztán Oroszország megszállta Ukrajnát. Idén Max – aki biztonsági okokból nem osztotta meg a vezetéknevét – elmondta, “még csak nem is gondolt” Európára, mint nyaralási célpontra.

Tisztában vagyok az európai országokba való vízumszerzéssel kapcsolatos problémákkal” – mondta.

A múlt héten az Európai Unió beleegyezett, hogy felfüggeszti a Moszkvával kötött 2007-es utazási megállapodást, amely megkönnyítette a vízumkiadást az oroszok számára. A lépés megnehezíti és megdrágítja az oroszok beutazását a blokkba.

“A jövőben, amikor Putyin távozik, és újra normális országgá válunk, remélem, hogy újra ellátogathatok Európába”

– fejezte ki reményeit Max.

Az EU légterének februári lezárása az orosz légitársaságok előtt szintén megnehezítette az utazást.

″Az irónia az egészben az, hogy én abszolút ellenzem a háborút és Putyint, mégis utazási nehézségeket tapasztalok” – mondta Max.

Kevesebb orosz Európában

Max egyike a sok orosznak, akik idén nyáron más országokra cserélték az európai nyaralási célpontokat.

A ForwardKeys utazási adatszolgáltató cég adatai szerint az olyan uniós országok, mint Olaszország, Spanyolország, Ciprus és Görögország a háború kitörése előtt az orosz utazók által legtöbbet foglalt 20 úti cél között voltak.

Olivier Ponti, a ForwardKeys munkatársa szerint azonban az Európába irányuló orosz légi utazások a nyáron csak 26%-át tették ki a 2019-es évinek.

Oroszország ukrajnai inváziója minden bizonnyal korlátozta az állampolgárok nyaralási lehetőségeit, mivel számos népszerű célállomásra betiltották a közvetlen járatokat. Az oroszok számára még mindig lehetséges, hogy Európába látogassanak, de most olyan helyeken kell átszállniuk, mint Isztambul vagy Dubaj” – mondta.

Hová mennek most az oroszok?

A ForwardKeys szerint, amely a járatok érkezési adatait vizsgálta, több szabadidős úti cél esetében is nőtt az orosz látogatók száma júniusban, júliusban és augusztusban éves összehasonlításban 2019-hez képest.

  • Maldív-szigetek (5%-os ugrás)
  • Seychelle-szigetek (4%)
  • Törökország (4%)
  • Egyesült Arab Emírségek (2%)

Ezen országok többsége a háború előtt is népszerű volt az orosz látogatók körében. A Economic Intelligence Unit (EIU) adatai szerint 2019-ben Törökország volt az orosz turisták első számú célpontja, amelyet az Oroszország által megszállt Abházia, az Egyesült Arab Emírségek és a Maldív-szigetek követett.

Az EIU elemzői a CNBC-nek elmondták, hogy a Maldív-szigetek már régóta kedvelt célpontja a tehetős oroszoknak, akik érkezéskor könnyen kaphatnak turista vízumot, amellyel akár 90 napig is maradhatnak.

Az EIU elemzői, Mario Bikarski és Federica Reccia elmondták, hogy Törökországban a március közepe óta kedvezőbb árfolyam valószínűleg növelte az utazási számokat. A török líra jelenleg 18,23-on áll a dollárral szemben. Vagyis rekordalacsony szintek közelében, miután a török központi bank augusztusban csökkentette irányadó kamatlábát annak ellenére, hogy az infláció közel 80%-os volt.

Ennek ellenére az oroszok utazási lehetőségei tovább korlátozódhatnak – mondták. Bikarski és Reccia szerint amellett, hogy az EU felfüggesztette a Moszkvával kötött 2007-es kedvezményes vízummegállapodást, a gazdasági problémák is visszatarthatják az oroszokat az utazástól.

A háború elhúzódásával arra is számítunk, hogy a romló gazdasági kilátások is nyomasztják az oroszok utazási hajlandóságát” – emelték ki.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.