Hirdetés
Kezdőlap Hírek Már csak két hétig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás
No menu items!

Már csak két hétig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás

A bölcsödeépítési program pályázatán önkormányzatok és egyházak indulhatnak
Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Czomba Sándor közölte: a kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében.

Ebben a helyzetben a kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra – tette hozzá.

Mint írta:

a támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, családi vagy munkahelyi bölcsődében, illetve napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatóknál helyezik el.

A támogatás az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is – ismertette.

Emlékeztetett arra: a programnak köszönhetően az elmúlt években már több ezer szülő számára vált lehetővé az újbóli munkába állás, a bölcsődei támogatással az elmúlt években már mintegy 10 ezren éltek.

Úgy értékelt: a kormány intézkedéseinek eredményeként – a bölcsődei támogatás mellett többek közt adómentesség biztosításával – folyamatosan javul a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete.

A 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest már több mint 10 százalékpontot növekedett, amely hozzájárult ahhoz, hogy 2010-hez képest 1 millióval többen dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta pedig meghaladja az uniós átlagot – olvasható a közleményben.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.