Kezdőlap Kül-hon Megjelentek a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program pályázatai
No menu items!

Megjelentek a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program pályázatai

Potápi Árpád János. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megjelentek a magyar diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program 2023/2024-es időszakra szóló pályázati felhívásai – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János sajtótájékoztatón közölte: a program célja, hogy ösztöndíjasokat küldjön ki a világ magyarságához a diaszpórába és a Kárpát-medencei szórványmagyarsághoz. Az ösztöndíjasok ott közösségszervezéssel foglalkoznak, a magyar közösség tagjaiban megerősítik az identitástudatot, és támogatják, hogy élő legyen a közösségi élet – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: Magyarország mindenhol tovább él, ahol élő magyar közösségek vannak.

A programok eredményeiről elmondta, hogy az elmúlt tíz évben több mint ezer ösztöndíjas látott el szolgálatot: a Kőrösi Csoma Sándor-programban eddig 710, a Petőfi Sándor-programban pedig 308. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy a Kőrősi Csoma Sándor-programban a déli féltekére az év végén hirdetnek pályázati felhívást, mivel ott az ösztöndíjasok tevékenységét az iskolai évhez igazították.

Tájékoztatása szerint 2023/2024-ben a Kőrösi Csoma Sándor-programban 75, a Petőfi Sándor-programban pedig 50 ember részére írnak ki pályázatot. Előbbi programban az Egyesült Államokba, Kanadába, Európai számos országába, Izraelbe és Törökországba, a Petőfi Sándor-program keretében pedig Erdélybe, a Felvidékre, a Vajdaságba, Horvátországba és a Muravidékre mehetnek ösztöndíjasok – ismertette.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra is, hogy eddig csak 20 éves kortól lehetett pályázni, mostantól azonban már a 18. életévüket betöltő, érettségizett magyar állampolgárok pályázhatnak ösztöndíjasnak.

A pályázók cserkésztevékenységben, hagyományőrzésben, oktató-nevelő munkában, valamint közösségi, sport-, média- és kulturális tevékenységben segítik majd a magyar közösségeket.

A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint az ösztöndíjra pályázók és a fogadószervezetek is elektronikus formában jelentkezhetnek a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu, illetve a www.petofiprogram.hu oldalon keresztül elérhető pályázati felület kitöltésével.

Potápi Árpád János beszámolt arról is, hogy a programok tervezett megvalósítási ideje október 1. és 2024. június 30.; a pályázatokat július 10. és 31. között lehet benyújtani.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás