Kezdőlap Turizmus Az újgenerációs utazási irodás
No menu items!

Az újgenerációs utazási irodás

Az utazási szokások ugyan jelentősen átalakultak a covid óta, de az utazási irodákra továbbra is szükség van, sőt Európán kívül még jobban is, mint a pandémia előtt – fejti ki Bényei Zoltán, a DERTOUR Hungária kereskedelmi és marketing menedzsere. Az új menedzsergeneráció képviselője szerint a mai világban még a korábbinál is fontosabb a kommunikáció ás az egyéni igények felismerése.

Bényei Zoltánnak már gyermekkorától természetes közeget jelentett az utazási iroda világa: ahogy járni tudott, már gyakran töltötte idejét abban az irodában, ahol édesanyja, Wilberding Katalin, a DERTOUR Hungária ügyvezető igazgatója dolgozott. Egyetemi évei alatt pedig természetes volt, hogy a diákmunka is az irodához kötődik: a papír alapú vouchereket vitte a partner utazási irodáknak.

Amikor a pályaválasztás időszaka elérkezett, egyértelmű volt, hogy az utazási szakmában fogok dolgozni, csak még az nem volt egyértelmű, hogy azon belül milye irányba mozdulok el. Hogy kipróbáljam magam, először a legrégebbi hazai utazási magazinnál voltam gyakornok, miközben a fotózást is a legjobb szakemberektől tanultam meg. Miután a sajtó világát megismertem, már arra is tudtam vállalkozni, hogy a DERTOURnál érdemi munkát végezzek” – kezdi a történetet Bényei Zoltán.

Bényei Zoltán

Aki először külsősként csatlakozva az irodához, annak magyarországi prémium szegmensét felépítve hozta létre a DERTOUR Luxury online értékesítési portálját, ami a német anyacég szakembereinek tetszését is kiérdemelte. Akkor ismerte meg mélyebben is a szakmát, megtapasztalva az anyavállalattal való szoros együttműködés fontosságát és a prémium ügyfelek preferenciáit.

Innen pedig egyenes út vezetett 2017-ben a DERTOUR Hungáriához, ahol már kereskedelmi és marketing menedzserként segíti a cég piaci munkáját. Ami természetesen különösen a covid idején volt nagy kihívás, mert a pandémia első hónapjaiban csak azzal kellett foglalkozniuk, hogy az utasok által lemondott utakat időben törüljék. De miközben sikerült egyben tartani a csapatot, lassan az első pozitív jelek is megmutatkoztak. Touroperátorként, vagyis utazásszervezőként sikerült együttműködni a partner irodákkal abban, hogy lehetőleg ne az utak törlésében, hanem az utazási utalványok meghosszabbításában gondolkodjanak az utasok.

Ez az irodákkal és az utasokkal kialakított partnerség olyannyira bevált, hogy amíg a DER Touristik Deutschland többi leányvállalatánál 95 százalékos volt a lemondott, visszafizetett utak aránya, nálunk Magyarországon ez nem tett ki többet 70 százaléknál. A piac magára találásakor pedig már sikerrel kezdtünk el olyan utalványokat is értékesíteni, amelyek két évig garantálták az utazás lehetőségét. A legnagyobb sikerélményt pedig természetesen az jelentette, amikor a pandémia alatti korlátozások nyári feloldásakor ismét megkezdődött az először még csak rövid utazási szezon. Ami szerencsére ismét bebizonyította, hogy a magyarok bármi áron, de utazni akarnak. 2022-ben így annak ellenére sikerült hoznunk a 2019-es számokat, hogy az év eleje is covid időszaknak számított még.

Bényei Zoltán szerint amellett, hogy a covid-időszak az utazási korlátozások miatt végveszélybe sodorta a szakmát, annyi pozitívumot hozott, hogy az emberek szemében felértékelődött az utazási irodák által nyújtott biztonság, ami különösen azért volt fontos, mert a pandémia alatt sok szolgáltató átmenetileg, vagy végleg bezárt, vagy nem azt a szolgáltatási szintet hozta, ami korábban megszokott volt. Emellett az utasok azt is tudták, bármilyen baj éri őket, az iroda nem hagyja őket magukra külföldön. Ez a bizalmi kapcsolat azóta is fennáll, amit az is bizonyít, hogy tavaly után még inkább kiemelkedő forgalomra számíthat a szakma, amiben az is szerepet játszik, hogy a globálisan berobban utazási kedv miatt tavaly érződött repülőtéri káosz, ha kisebb szinten, de idén is megismétlődik. Ami ismét felértékeli az irodák tudását és kapcsolatrendszerét.

A covid után az újabb nehézséget az infláció és az energiaárrobbanás miatti drágulás jelenti, ami érezhetően a piac átalakulását eredményezte. Egyrészt azért, mert a kiutazók többsége is igyekszik visszafogni a költéseit, másrészt azért, mert vannak olyan desztinációk, ahol emiatt az átlagosnál is erőteljesebben emelkedtek az árak. Ebből ered, hogy miközben a távoli egzotikus desztinációk közül a Maldív-szigetek továbbra is tartja vezető helyét, 2022-höz képest érezhetően visszaesett a kereslet az időközben jelentősen megdrágult Dubaj, a Dominikai Köztársaság és a Seychelle-szigetek iránt. Nem véletlenül, mert amíg a Seychelle-szigetekre például egy négyfős családnak csak a repülőjegy is több, mint egymillió forintba kerül, addig ennyi pénzből már Európában is csodás tengerparti nyaralóhelyekre lehet eljutni repülővel” – értékel a fiatal menedzser.

Aki a statisztikákat elemezve úgy látja, hogy idén az egzotikus célpontok közül Zanzibár és Mauritius lépett elő a rangsorban, miközben az utazási irodánál korábban is népszerű török, görög, horvát, ciprusi desztinációkra még a korábbinál is több – Horvátország és Ciprus esetében közel 30 százalékkal nagyobb számú – foglalás érkezett.

Bényei Zoltán mindemellett úgy látja, hogy miközben az internet megjelenésével sokan már az utazási irodák végét jósolták, ez nagyon is tévesnek bizonyult, mert az online mellett az offline értékesítés is megtalálta a maga szerepét. A pandémia is bebizonyította, hogy – különösen a távoli desztinációk esetében, ahol helyi idegenvezető, illetve a helyi partner garantálja az utasok kényelmét és biztonságos utazását -, az utazási irodák olyan tudást és értéket képviselnek, amit más nem tud biztosítani.

Kocsis Erika

(A cikk testvérlapunk, Az Utazó online felületén jelent meg)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra
Hirdetés

Hírek

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...