Kezdőlap Mozaik Újabb repülőgép botrány: „feketén” került alapanyag a Boeing és az Airbus gépekbe
No menu items!

Újabb repülőgép botrány: „feketén” került alapanyag a Boeing és az Airbus gépekbe

Itt az újabb skandallum, ami ezúttal nem csak a Boeinget érinti. A Boeing és az Airbus néhány nemrégiben gyártott repülőgépének alkatrészei ugyanis olyan titánból készültek, amelyet a repülőgépgyártók egyik beszállítója szerint az anyag eredetiségét igazoló hamis dokumentációval adtak el, ami aggodalmat kelt az említett utasszállító repülőgépek szerkezeti tartósságával kapcsolatban.

Nem járnak jó idők a repülőgépgyártókra. A Boeing sorozatos biztonsági botrányai után most a Boeing mellett az Airbusnál is felmerült, hogy olyan alapanyag került a gépekbe, amelyet egy kevéssé ismert kínai cégtől vásároltak és amelyet dokumentumokkal adtak el, és mindkét gyártó repülőgépeihez beépített alkatrészekbe használták.

A hamisított dokumentumokat a Spirit AeroSystems – amely a Boeingnek törzseket, az Airbusnak pedig szárnyakat szállít -, mellett az F.A.A. az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal is vizsgálja. A vizsgálatra azután kerül sor, hogy egy alkatrész-beszállító apró korróziós lyukakat talált egy anyagon. A New York Times írása szerint a Szövetségi Légügyi Hivatal közleményében azt írta, hogy vizsgálja a probléma kiterjedését, és megpróbálja meghatározni, hogy milyen rövid és hosszú távú biztonsági következményekkel járhat az ilyen alkatrészek felhasználása a repülőgépeknél. Ugyanakkor nem világos, hogy hány repülőgépen készültek a kérdéses anyagból alkatrészek.

“A Boeing önkéntes bejelentést tett az F.A.A.-nak, hogy egy olyan forgalmazón keresztül szerzett be alapanyagot, aki valószínűleg meghamisította a nyilvántartást vagy helytelen adatokat adott meg abban” – áll a Boeing közleményében. Amelyben felvázolja, hogy a beszállítóinak hogyan kell résen lenniük a hamisított nyilvántartások lehetőségével kapcsolatban.

A leleplezésre egy olyan pillanatban kerül sor, amikor a Boeinget és a tágabb értelemben vett légiközlekedési ipart, amely egy sor baleset és biztonsági probléma miatt vergődik, intenzív vizsgálatnak vetik alá. Januárban egy Boeing 737 Max 9 típusú repülőgépről repülés közben leszakadt egy ajtópanel, ami több szövetségi vizsgálatot indított el. Áprilisban a Boeing tájékoztatta az F.A.A.-t egy másik epizódról, amely a 787 Dreamliner repülőgépek szárnyaival kapcsolatos, esetlegesen meghamisított vizsgálati jegyzőkönyveket érintette. A Boeing arról számolt be az F.A.A.-nak, hogy a repülőgépek szárnyai kapcsán előírt ellenőrzéseket kihagyhatta, és emellett a még gyártásban lévő Dreamlinerek egy részét újra kell vizsgálnia.

Május 30-án a Boeing tervet nyújtott be az F.A.A.-nak, amelyben felvázolta a tervezett biztonsági fejlesztéseket, és kötelezettséget vállalt arra, hogy hetente találkozik a hatósággal. Dave Calhoun, a Boeing vezérigazgatója kedden tanúskodik a szenátus egyik bizottsága előtt a vállalat biztonsági problémáiról.

A potenciálisan hamisított titán felhasználása, amelyről korábban nem érkezett jelentés, azzal fenyeget, hogy az iparág problémái a Boeingen túl az Airbusra, az európai versenytársra is kiterjednek. A tisztázatlan alapanyagból készült alkatrészeket tartalmazó repülőgépek 2019 és 2023 között készültek és a Boeing 737 Max és 787 Dreamliner utasszállító, valamint Airbus A220-as repülőgépek esetében kerülhetett felhasználásra – közölte három, az ügyet ismerő személy, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak, mert nem voltak felhatalmazva arra, hogy nyilvánosan beszéljenek. Nem világos, hogy hány ilyen repülőgép van szolgálatban, és azok melyik légitársaságok tulajdonában vannak.

A Spirit AeroSystem most az próbálja meghatározni, honnan származik a titán és az a hamis dokumentáció ellenére megfelel-e a szabványoknak, és az ebből az anyagból készült alkatrészek szerkezetileg elég szilárdak-e ahhoz, hogy a repülőgépek tervezett élettartama alatt kitartsanak – mondták a vállalat tisztviselői. A Spirit közölte, hogy megpróbálja meghatározni az érintett alkatrészek eltávolításának és cseréjének leghatékonyabb módját is, amennyiben erre szükség lesz.

“Hamisított dokumentumokról van szó” – mondta Joe Buccino, a Spirit szóvivője. “Amint rájöttünk, hogy a hamisított titán bekerült az ellátási láncba, azonnal lezártuk az összes gyanús alkatrészt, hogy meghatározzuk a problémák mértékét.”

A szóban forgó titániumot a Spirit illetékesei szerint különböző repülőgép-alkatrészekhez használták. A 787 Dreamliner esetében ez magában foglalja az utasbejárati ajtót, a cargo ajtókat és egy olyan alkatrészt, amely a hajtóműveket a repülőgép vázához köti. A 737 Max és az A220 esetében az érintett alkatrészek közé tartozik egy hőpajzs, amely a repülőgép hajtóművét a vázhoz csatlakoztató alkatrészt védi a rendkívüli hőtől.

A Boeing és az Airbus egyaránt azt mondta, hogy az érintett anyagok eddigi tesztjei nem mutatták a problémák jeleit. A Boeing azt is közölte, hogy a repülőgépgyártáshoz felhasznált titán döntő részét közvetlenül vásárolja, így a beszerzés nagy része nem érintett.

“Ez az iparági probléma a beszállítók egy korlátozott csoportjától kapott titánszállítmányok egy részét érinti, és az eddig elvégzett tesztek azt mutatták, hogy a megfelelő titánötvözet került felhasználásra ” – áll a Boeing közleményében. “A megfelelőség biztosítása érdekében az átadás előtt eltávolítjuk az érintett alkatrészeket a repülőgépekről. Elemzéseink azt mutatják, hogy a forgalomban lévő flotta továbbra is biztonságosan repülhet”.

Az Airbus hasonlóképpen fenntartotta, hogy “az A220-as repülőgép légialkalmassága továbbra is sértetlen”.

“Számos vizsgálatot végeztünk az azonos beszerzési forrásból származó alkatrészeken” – mondta az Airbus szóvivője a közleményben, hozzátéve: “A repülőgépeink biztonsága és minősége a legfontosabb prioritás, és szorosan együttműködünk a beszállítóval”.

Az Európai Unió repülésbiztonsági ügynöksége közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indítottak az anyaggal kapcsolatban, miután olaszországi kollégáiktól értesültek a nyomon követhetőségi problémákról. Az ügynökség szóvivője elmondta, hogy a vizsgálat folyamatban van, és egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy közvetlen biztonsági probléma merült volna fel.

“Az ügynökség azonban tovább vizsgálja a dokumentumok nyomon követhetőségi problémájának kiváltó okát, és továbbra is szorosan nyomon követ minden olyan új fejleményt, amely a flottában potenciálisan nem biztonságos állapotot eredményezhet” – áll a közleményben.

A Spirit az elmúlt években minőségi problémáktól és pénzügyi gondoktól szenvedett, és idén újabb vizsgálat alá került a januári epizód után, amely az általa gyártott 737 Max törzsének ajtópanelét érintette. A probléma jól szemlélteti a modern utasszállító repülőgépek gyártása során alkalmazott bonyolult globális ellátási láncot, és a történet, amely a jelek szerint rosszul sült el, kínai, olasz, török és amerikai vállalatokat érint.

A probléma a jelek szerint 2019-re nyúlik vissza, amikor egy török anyagszállító, a Turkish Aerospace Industries egy kínai beszállítótól vásárolt egy tétel titániumot – az ügyet ismerő személyek szerint. A török vállalat aztán ezt a titánt több, repülőgép-alkatrészeket gyártó vállalatnak adta el, és ezek az alkatrészek eljutottak a Spirithez, amely a Boeing és az Airbus repülőgépeiben használta fel őket.

2023 decemberében egy olasz cég, amely a Turkish Aerospace Industries-tól vásárolt titániumot, észrevette, hogy az anyag másképp néz ki, mint amit a cég általában kapott. A Titanium International Group nevű cég azt is megállapította, hogy a titánhoz mellékelt tanúsítványok nem tűntek hitelesnek.

A Spirit vizsgálatot kezdett az ügyben, és a vállalat januárban értesítette a Boeinget és az Airbus-t, hogy nem tudja ellenőrizni az egyes alkatrészek gyártásához használt titán forrását. A Titanium International Group azt mondta a Spiritnek, hogy amikor 2019-ben megvásárolta az anyagot, fogalma sem volt arról, hogy a papírokat meghamisították. A szóban forgó dokumentumok megfelelőségi tanúsítványok néven ismertek. Ezek egyfajta születési bizonyítványként szolgálnak a titánium és más alapanyag számára, részletezve annak minőségét, előállításának módját és származási helyét – mondták a Spirit tisztviselői.

A helyzetet ismerő személyek szerint úgy tűnik, hogy a titániumot értékesítő kínai cég egyik alkalmazottja meghamisította a tanúsítványokon szereplő adatokat, és azt írta, hogy az anyag egy másik kínai cégtől, a Baoji Titanium Industry-től származik, amely gyakran szállít ellenőrzött titániumot. A Baoji Titanium később megerősítette, hogy nem ő szállította a titánt. A titán eredete továbbra is tisztázatlan.

„Anélkül, hogy tudnánk, honnan származik az anyag, vagy hogyan kezelték, lehetetlen ellenőrizni az alkatrészek légi alkalmasságát” – mondta Gregg Brown, a Spirit globális minőségért felelős vezető alelnöke. Kifejtve, hogy minőségirányítási folyamatuk a beszerzéstől egészen a gyártásig a nyersanyagok nyomon követhetőségére támaszkodik. A kihívás ebben az esetben az, hogy a folyamat során elveszett a nyomon követhetőség. A Spiritnél ezért megkezdték a titán alkatrészek vizsgálatát, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy repülési minőségű anyagot használtak. Ehhez kötődően a vállalat a még raktáron lévő és a még le nem szállított törzseken lévő alkatrészeket is teszteli. Ezek a tesztek eddig azt erősítették meg, hogy az érintett titán a repülőgépgyártók számára megfelelő minőségű, ugyanakkor azt nem tudták megerősíteni, hogy az érintett titán a jóváhagyott repülőgépgyártási folyamaton keresztül lett beépítve. A fenntartásokat növeli, hogy az érintett anyag az anyagvizsgálatok egy részén megfelelt, más részé azonban megbukott. A Spirit ennek kapcsán kiemelte, hogy a vállalat együttműködik az ügyfelekkel az érintett repülőgépek azonosításában. Így a már üzemben lévő repülőgépeket a légitársaságok kiemelt figyelemmel kísérik, és ha az indokolt, a repülőket a szokásosnál korábban kivonják a forgalomból.  A valószínűbb azonban az, hogy az érintett alkatrészeket a rutinszerű karbantartási ellenőrzések során távolítják el, függetlenül attól, hogy a titánium rendben van-e.

Érsek M. Zoltán

 

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai?  Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciája. További információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

 

 

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.