Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos “ügyintézést” egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal; az eset kapcsán több mint 5000 autót vonhat ki a hatóság a fogalomból – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közlemény szerint az elkövetők strómanok vezette, csaknem húsz cégből álló láncolatot építettek fel, ám azok egyes elemeit – valós gazdasági tevékenység nélkül – kizárólag az autók átírásához használták, ezzel közokirat-hamisítás bűncselekményt elkövetve.
A különböző cégek nevére írt gépkocsik tényleges használói – korábbi eljárások során – rejtve maradtak a hatóságok előtt, az érintett járművekkel szabálysértéseket, sőt különböző bűncselekményeket is elkövettek a valós tulajdonosok, egyben az autók használói.
A cégek, amelyek papíron tulajdonosai voltak az autóknak, a járművek megszerzéséből és használatából eredő közteher-fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, amelyről a valódi használók is tudomással bírtak – írták.
A feldolgozott adatok alapján a család több mint 1200 jármű átírása során járt el az okmányirodákban, a pénzügyi nyomozók csak a vagyonszerzési illetéket érintően mintegy 65 millió forint összegű vagyoni hátrányt tártak fel, amit az elkövetők nem fizettek meg a központi költségvetés részére – közölték.
Négy embert költségvetési csalás, másik négyet közokirat-hamisítás elkövetése miatt hallgattak ki, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek; a nyomozók több mint 5200 jármű forgalomból történő kivonásáról intézkedtek, és várhatóan további gyanúsítottakat hallgatnak ki az eljárás során.