Kezdőlap Élelmiszeripar Vidékfejlesztési program - 70 milliárd az élelmiszeriparnak
No menu items!

Vidékfejlesztési program – 70 milliárd az élelmiszeriparnak

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban. A támogatási maximum 500 millió forint vállalkozásonként.

Nagy István

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy az agrártárca tavaly októberben újra megnyitotta az élelmiszeripari fejlesztést szolgáló felhívást 50 milliárd forintos keretösszeggel, 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozó üzemek számára, 10 milliárd forintot pedig a borászati üzemek számára különítettek el. A felhívásra idén január és április között lehetett támogatási kérelmet benyújtani.

Összesen 1003 kérelem érkezett be, 133 milliárd forintnyi igénnyel, ezek közül első körben 352 kérelmet, mintegy 48,6 milliárd forinttal már biztosan támogatnak. A kérelmek egy része még elbírálás alatt áll, és a megítélt támogatás összege elérheti akár a 70 milliárd forintot is – részletezte a miniszter.

Nagy István elmondta, hogy a felhívás támogatási lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termékek feldolgozását segítő élelmiszeripari, illetve borászati fejlesztésekhez, többek között borászati termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, illetve épületek kivitelezésére.

A vidékfejlesztési program (vp) részeként korábban már megjelentettek egy élelmiszeripar-fejlesztést szolgáló felhívást, amelynek keretében eddig 110 milliárd forint értékben támogattak beruházásokat.

Az agrártárca vezetője kitért arra is, hogy az élelmiszeripar termelési értéke tavaly 3236 milliárd forint volt, 2010 óta 25 százalékkal nőtt. Ebben érdemi szerepe volt a kedvezményes hitelprogramoknak és az élelmiszeripar rendelkezésére álló támogatások jelentős emelkedésének. A vp támogatásai nemcsak az élelmiszeriparra vannak pozitív hatással, hanem az agrárium minden területének lendületet adnak – fűzte hozzá.

Viski József

Viski József, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár hozzátette, hogy az élelmiszeripari vállalkozások 500 millió forintos támogatási maximumot vehetnek igénybe, a borászatok pedig 200 millió forintot.

A támogatási kérelmeket többek között hús, zöldség, gyümölcs feldolgozására, italkészítmények és olajok előállítására lehetett benyújtani, míg a borászati beruházásoknál bor, habzóbor és pezsgő előállítására, technológiai korszerűsítésre lehetett pályázni.

Az értékelésnél kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy innovatív és versenyképes beruházások valósuljanak meg, munkahelyek teremtődjenek a magyar vidéken. Emellett biztosítottak forrást ezen vállalkozások energetikai korszerűsítésére a környezeti terhelés csökkentése érdekében – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...