Kezdőlap Cégvilág A német külügyér kimondta: ellensúlyt akar képezni Trump Amerikájával szemben
No menu items!

A német külügyér kimondta: ellensúlyt akar képezni Trump Amerikájával szemben

A német külügyminiszter szerint országának az Európai Unióval együtt ellensúlyt kell képeznie az Egyesült Államokkal szemben a többoldalú, méltányos megállapodásokon alapuló multilaterális rend védelmében.

Heiko Maas a Handelsblatt című német üzleti lap szerdai számában közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a transzatlanti kapcsolatrendszer átalakulása,

Európa és az Egyesült Államok "szétsodródása" nem Donald Trump amerikai elnökké választásával kezdődött, hanem már évek óta tart, ezért nem biztos, hogy érdemes lenne egyszerűen "kibekkelni" Donald Trump elnökségét.

Inkább dolgozni kell, és “nem elég felpanaszolni a multilaterális (a nemzetközi kapcsolatok méltányosságra törekvő, többoldalú megállapodásokon alapuló formálása) rend lerombolását, hanem harcolni kell érte, éppen a transzatlanti ügyek állása miatt is” – hangsúlyozta a miniszter az új német Amerika-stratégiát első alkalommal felvázoló írásában.

Heiko Maas az amerikai politikával szemben képzett ellensúly példájaként említette az iráni atomprogramról kötött megállapodás ügyét, kiemelve,

"stratégiai jelentőségű: világosan megmondani Washingtonnak, hogy nem tűrjük, ha a fejünk felett és a kárunkra cselekedtek".

Ezért helyes jogi védelmet nyújtani az amerikai szankciókkal fenyegetett európai vállalkozásoknak, és “elengedhetetlen az európai autonómia erősítése azáltal, hogy az Egyesült Államoktól független fizetési csatornákat hozunk létre, megteremtjük az Európai Valutaalapot és kiépítünk egy független Swift (bankközi fizetési) rendszert” – írta a német külügyminiszter.

A stratégia alapja a kiegyensúlyozott partnerség gondolata, amely szerint Németország egyenlő részt vállal a felelősségből, "ellensúlyt képez ott, ahol az Egyesült Államok átlép határokat, érvényesíti a befolyását ott, ahol Amerika visszahúzódik", és új párbeszédet kezd partnerével.

Németország mindezt egyedül nem érheti el, csak Franciaországgal és más európai államokkal együtt tud egyensúlyt teremteni Amerikával. Ezért “az Európai Uniónak (EU) a nemzetközi rend tartóoszlopává kell válnia, és partnerévé mindenkinek, aki elkötelezett e rend mellett”.

A német külpolitika “kiemelt célja egy szuverén, erős Európa felépítése”, amelyben a nemzetállamok a közösség szintjére helyezik át szuverenitásukat azokban az ügyekben, amelyekben egyedül messze nincs akkora erejük, mint egy egyesült Európának – fejtette ki Heiko Maas.

Ez az Európa “nem szekértábor a világ többi része ellen” és nem követel meg alattvalói hűséget, hanem a jog erejére és a gyengébbek iránti tiszteletre épít, és arra a tapasztalatra, hogy a nemzetközi együttműködés nem zéró összegű játszma, amelyben mindenki csak a többiek kárára növelheti hasznát – tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Kiemelte, hogy az EU-ban fokozatosan ki kell építeni a "biztonsági és védelmi uniót", amely ugyan a transzatlanti biztonsági rendszer része, de önálló európai program is.

Ezért kell növelni a biztonságra és a védelemre fordított kiadásokat, de az EU tevékenységének “a diplomácia és a civil válságkezelés logikáját” kell követnie.

A német diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni a multilaterális rend mellett kiálló erők szövetségét, "olyan partnerek hálózatát, akik a kötelező érvényű szabályokra és a méltányos versenyre építenek, éppen úgy mint mi".

Mint írta, ez ügyben már megkötötte az első megállapodásokat Japánnal, Kanadával és Dél-Koreával, és hamarosan újabb partnerek is csatlakoznak a szövetséghez, amely nem “exkluzív klub”, nem szervezkedik senki ellen és “nyitva tartja ajtaját, mindenekelőtt az Egyesült Államok számára”.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Hirdetés

Hírek

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.