Kezdőlap Pénzvilág Hitelezés. Rekordösszeget vettek fel a magyar háztartások

Hitelezés. Rekordösszeget vettek fel a magyar háztartások

Kétszámjegyű bővülést mértek a vállalati és a háztartási hitelezésben tavaly: a vállalati hitelállomány 14, a háztartási pedig 17 százalékkal nőtt 2019-ben – ismertette Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.

Hozzátette: a hitelezésben több szempontból csúcsév volt a tavalyi, erős hitelkereslet által vezérelt bővülés valósult meg, egészséges szerkezetben. A háztartási szegmensben 2300 milliárd forintra nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, ami új történelmi csúcsnak számít – mondta.

Nagy Tamás

Nagy Tamás közölte: éves összevetésben 1056 milliárd forinttal emelkedett a nem pénzügyi vállalatok hitelállománya, ami 14 százalékos bővülés. A vállalati hitelek állományán belül a kkv-szektorban szintén 14 százalékkal nőtt a hitelezés. A vállalatok az előző évhez képest 9 százalékkal több, mintegy 2800 milliárd forint értékben kötöttek új hitelszerződéseket 2019-ben, ennek fele Budapesthez köthető.

Nagy Tamás szerint a kétszámjegyű hitelállomány bővülés nem fog túlfűtöttséget okozni, inkább a régiós felzárkózáshoz járulhat hozzá.

A magyar GDP-arányos vállalati hitelállomány – a visegrádi országokéhoz hasonlóan – nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony, a kétszámjegyű hiteldinamika ellenére. A vállalati hitelfeltételek érdemben nem változtak, és várhatóan nem is fognak a következő időszakban. Az üzleti ingatlanok finanszírozásánál azonban óvatosak maradnak a bankok – tette hozzá.

A hosszú lejáratú hitelek iránti kereslet továbbra is erős lehet a következő hat hónapban. Ismertetése szerint tavaly 265 milliárd forint értékben kötöttek Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) szerződéseket a hitelintézetek a társas vállalkozásokkal, ami támogatta a kkv-hitelezés egészségesebb szerkezetét.

Az MNB főosztályvezetője szerint túlfűtöttségtől egyelőre nem kell tartani

Kiemelte: a háztartások hitelállományának bővülése a régió kétszerese lett tavaly, az utolsó negyedévben közel 300 milliárd forinttal bővült, így érte el a 17 százalékos éves növekedést.

A júliusban elindított babaváró támogatáshoz kapcsolódó hitelfelvétel jelentős szerepet játszott, bár enélkül is 9 százalékot tett volna ki a hitelállomány bővülése. A bankok a következő időszakra továbbra is erős keresletre számítanak.

A babaváró hitelek kibocsátása tavaly a második félévben 470 milliárd forintot tett ki, jellemzően a magasabb jövedelmű, alacsony eladósodottságúak vették igénybe, ami mérsékli az állomány kockázatát – mondta. Február végéig 59 ezer babaváró szerződést kötöttek, 566 milliárd forint értékben. A szerződések több mint harmada törlesztési moratóriumban van, a folyósított összeg 35 százaléka Budapestre és Pest megyére koncentrálódott – ismertette.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.