Kezdőlap Ingatlan Ingatlan.com: a lakásfelújítási támogatás piacélénkítés is egyben
No menu items!

Ingatlan.com: a lakásfelújítási támogatás piacélénkítés is egyben

A használt lakások piacán is fellendülést hozhat a lakásállomány állapotának javulásán túl a kormány 2021 januárjában induló Otthonfelújítási támogatás most bejelentett programja közölte az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu véleményét.

Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be, hogy a legalább egy gyermeket nevelő családoktól otthonuk felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben úgy vélekedett, a program többféle élethelyzetben is segíthet, hiszen lehetőséget adhat például azoknak a gyermeket nevelő családoknak is, akik eddig azért halogatták az esetleges költözést, mert csak az olcsóbb, felújítandó lakásokra volt elegendő pénzük. A programnak köszönhetően viszont a megvásárolt lakást állami támogatás felhasználásával a saját igényeik szerint korszerűsíthetik.

A program azok figyelmét is felkeltheti, akik eddig azért nem kezdtek bele az energetikai rendszert is érintő felújításba, mert csak a szükséges összeg egy része állt rendelkezésre – jelezte a szakértő.

Hozzátette ugyanakkor: az állami támogatások eddigi gyakorlata alapján vélhetően a számlák alapján az állam utólag fizet az érintetteknek.

A lakásfelújítások szükségességét az is mutatja – közölték -, hogy a Miniszterelnökség építésügyi háttérszervezete, a Lechner Tudásközpont statisztikái szerint tavaly több mint 150 ezer energiatanúsítványt adtak ki lakásokra és szállásjellegű épületekre, és ezek 41 százaléka az átlagosnál rosszabb állapotú volt.

Ezen felül arra is rámutattak, hogy a felújítottként eladásra kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára 750 ezer forint, míg a felújítandóké 634 ezer, Debrecenben 11 százalék, Kecskeméten 15 százalék a különbség a felújított és a felújítandó lakások ára között.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.