Kezdőlap Gazdaság A GDP-t az ipar és a szolgáltatások húzták öt százalékra
No menu items!

A GDP-t az ipar és a szolgáltatások húzták öt százalékra

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye éves összevetésben 4,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal nőtt – erősítette meg második becslése alapján a KSH.

Az ipar teljesítménye 7,6 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 8,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten a második negyedévi 4,0, illetve 3,2 százalékos növekedés után. A feldolgozóipari ágazatok közül a közútijármű-gyártás és a számítógép, elektronikai és optikai termékek gyártása járult hozzá a legnagyobb mértékben az iparban hozzáadott érték növekedéséhez – jegyezte meg a KSH.

Az építőiparban hozzáadott érték növekedése viszont 18,1 százalékosra lassult a második negyedévi 27,4 százalékosról.

A mezőgazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, mivel mind a három idei negyedévben elmaradt a tavalyitól, a harmadik és az első három negyedévben egyaránt 0,1 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,9 százalékkal nőtt, a legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el 8,7 százalékkal az előző negyedévi 7,8 százalék után. A logisztikai szolgáltatások (szállítás, raktározás) teljesítménye az előző negyedévhez hasonlóan 6,5 százalékkal nőtt.

A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke egész évben elmaradt a tavalyitól, a harmadik negyedévben 1,4 százalékkal, az első három negyedévben 0,8 százalékkal csökkent.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,2 százalékkal, ezen belül legnagyobb arányt képviselő vásárolt fogyasztás 5,0 százalékkal nőtt a tavalyi év harmadik negyedévéhez viszonyítva.

A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 5,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek – személygépjármű, bútor, nagyobb elektromos fogyasztási cikkek – változatlan áron számolt vásárlása, és 5,9 százalékkal nőtt a féltartósaké, mint a ruházati cikkek, kisebb gépek, járműalkatrészek. Ugyanakkor elmaradt az átlagtól a nem tartós termékekre,  élelmiszerekre,  háztartási energiaára,  vízellátásra, gyógyszerekre és a szolgáltatásokra fordított hazai fogyasztási kiadások volumene, egyaránt 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0, a közösségi fogyasztásé 2,2 százalékkal emelkedett.

Mindent egybevetve a végső fogyasztás 3,9 százalékkal nagyobb lett a harmadik negyedévben az előző negyedévi 3,5 százalék után.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás, a beruházások továbbra is jelentősen, a harmadik negyedévben 16,1 százalékkal  növekedett. A készletek jelentősen csökkentek a tavalyi harmadik negyedévi hasonló nagyságrendű növekedéssel szemben, így a készletváltozással együtt számolt bruttó felhalmozás az előző negyedévi 15,7 százalékkal szemben csak 3,7 százalékkal nőtt.

A külkereskedelmi forgalomban – folyó áron – az egy évvel korábbinál 165,4 milliárd forinttal nagyobb, 451,1 milliárd forintos aktívum keletkezett amiből 817,1 milliárd forint a szolgáltatások exporttöbbletéből eredt, míg az áruforgalomban 366 milliárd forint deficit keletkezett. Az áruk és szolgáltatások exportja változatlan áron számolva  8,3 százalékkal, az import 7,4 százalékkal nőtt.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,5 százalékponttal, ezen belül a háztartások tényleges fogyasztása az első félévi 2,8 százalékpontnál szerényebben, 2,3 százalékponttal járult hozzá a harmadik negyedévi GDP 5,0 százalékos növekedéséhez. A bruttó felhalmozás a beruházások 4,6 százalékpontos hozzájárulása és a készletváltozás 3,1 százalékpontnyi fékező hatása eredőjeként 1,6 százalékponttal támogatta a növekedést. A külkereskedelmi forgalom egyenlege pedig összességében 0,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, mivel a szolgáltatások exporttöbblete 1,1 százalékponttal javította, az áruforgalom egyenlege 0,2 százalékponttal fékezte a növekedést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.