Sok függ az elkövetkező hónapok történésein, de kedvező feltételek esetén, ma még ahhoz is adottak a lehetőségek, hogy az idei sanyarú év után „visszapattanjon” egy jobb pozícióba a gazdaság, és ne következzen be egy elhúzódó recesszió – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak adott interjújában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
– Már jó egy esztendővel ezelőtt mindenki arról beszélt, hogy előbb-utóbb eljön a recesszió, de senki nem tudta, kit, hogyan és milyen mértékben érint. Aztán váratlanul befutott a “fekete hattyú”, amivel a szakemberek az előre kiszámíthatatlan válságokat jellemzik. Ha már egyfajta recesszió amúgy is be volt kódolva egy minden korábbinál hosszabb prosperitás után, mennyivel kevésbé sebezhető a világ és különösen Magyarország ebben a rendkívül hirtelen és drasztikusan érkezett globális válsághelyzetben?
– A járványt megelőző előrejelzések a világ egyre kockázatosabbá válását, a globális gazdaság lassulását vetítették előre, ennek ellenére a vírus kínai terjedésének időszakában még inkább 1-2, az optimista forgatókönyvekben gondolkodók csak néhány tized százalékos általános teljesítménycsökkenéssel számoltak. Kína – úgy tűnik – szervezettségének, fegyelmezettségének köszönhetően hamar túlkerül a nehezén, s a világ ma tőle vár segítséget. 
Európában azoknak az országoknak a gazdasága – és vele a társadalma – van nehéz helyzetben, ahol az elmúlt években nem sikerült csökkenteni az eladósodottságot, hiányzott a pénzügyi stabilitás, bizonytalan cikk-cakkokkal volt terhelt a kormányzás, és ahol elkésetten, sport- és tömegrendezvényeket megengedve, sőt politikai érdekek által szervezve folyt még – a komoly figyelmeztető jelek ellenére – az élet. Tájékozottságom szerint elsősorban ilyenek az európai latin-országok és az Egyesült Királyság. Utóbbiban a Brexit körüli társadalmi bizonytalanság teremtett hasonló helyzetet. Ezekben az országokban ma még attól is távol vannak, hogy a károkról bármiféle képük legyen, az elhatalmasodott járvány elleni védekezés köti le minden erejüket. Magyarország messze nem ebbe a körbe tartozik. Országunk a növekedésre és a pénzügyi stabilitásra együtt koncentráló gazdaságpolitika, az úgynevezett szabályalapú költségvetési politika érvényesítésével a koronavírus járvány európai megjelenése előtti időszakra az Európai Unió pénzügyileg kiegyensúlyozott, gazdaságilag kevéssé sérülékeny államai csoportjába küzdötte fel magát. Gazdasági növekedése az utóbbi években különösen robusztussá vált, tartalékolásra is nyílt lehetősége. Utóbbi ma forrást jelent nem csak a közvetlen védekezésre, hanem ennek az összegnek a sokszorosát kitevő, rövidebb távú, kármentő, társadalmat „egyben tartó”, a feszültségeket elviselhető határok közé szorító, emberi szolidaritásban gyökerező intézkedésekre.
– Az Európai Unió – bár eddig anyagi téren sem mutatott fel támogatási erőt, szándékot -, azt mindenesetre jelezte, hogy elengedi a költségvetési szigort. Mit jelent ez Magyarország szempontjából? A költségvetés szükségszerű újratervezése kapcsán van-e értelme az egyensúly helyett túlköltekezni?
– Az Európai Unió a valósághoz alkalmazkodott, amikor pénzügyi szabályrendszerében átmenetileg felfüggesztette az úgynevezett egyensúlyi szabályok, kritériumok be nem tartása esetén alkalmazott szankciókat. Nyilvánvaló, hogy úgy sem lehetett volna érvényesíteni a költségvetési szigort, ha növekedés helyett a visszaesés lesz az általános jellemző. Lényeges, hogy az átmeneti finanszírozási feszültségeket oldó, a „gyeplőt a nemzetállamok közé dobó” lazítás mellett olyan gazdaságösztönző csomagokra Uniós szinten is szükség van, ami az európai gazdaság egészének válságkezelését könnyíti meg. Ebben a tekintetben, ha történtek is fontos lépések, egyelőre összességükben elég soványnak látszanak és nem képeznek összefüggő rendszert. A kialakult helyzet mintha azt bizonyítaná, hogy kontinensünkön a társadalom egésze, s ebben a gazdaság szereplői számára a „végső menedék” még igen hosszú ideig a nemzet (erős) állama marad. 
Magyarországra nézve is így van. A jelenlegi helyzetünkben, mert az elmúlt évek teljesítménye ehhez alapot ad, a költségvetés újratervezése nem a célok feladását jelenti, hanem olyan átcsoportosításokat és a tartalékok felhasználását, ami az emberek s a vállalkozások mentését, majd az utóbbiak újraindulását segíti, azokban az ágazatokban, ahol a legnagyobb a visszaesés. Nyilvánvaló, hogy a korábban 2020-ra tervezett 4 százalékos növekedésnél szerényebbel kell számolni. Korai lenne még ebben véleményt mondani, magam részéről azt is nagy eredménynek tartanám, ha nem lenne recesszió és az államháztartás hiánya, valamint a társadalmi-gazdasági teljesítménnyel arányos államadósság nem növekedne olyan mértékben, ami a gazdaság korábbi, emelkedő pályára történő gyors visszatérését ellehetetlenítené. Hozzá kell azonban tenni, hogy minden attól függ, meddig tart még a járványügyi védekezés, ennek során megtalálják-e az emberi élet védelme elsődlegessége mellett a gazdaság és a társadalom érdekeit is képviselő arányosságot. Rendkívül fontos, hogy, ne alakuljon ki „ígéretlicit”, megmaradjon a kormányzat cselekvésében a fegyelem, s ne legyenek teljesíthetetlen lakossági elvárások. Tehermegosztás kell és tudomásul kell venni azt is, hogy a ma megfelelően, a jövő érdekében a legjobb célokra felhasznált pénzek valójában nem jelentenek túlköltekezést.
– Ön már korábban kijelentette, hogy a magyar gazdaság szempontjából az EU-s pénzek, bár fontosak, ma már nem meghatározóak. Ebből a szempontból milyennek látja a mai helyzetet, tekintetbe véve azt is, hogy a koronavírus karantén miatt a jövőre induló 2021-27-es EU költségvetés megszületése is kérdéses.
– Az Unió szerepével kapcsolatban már elmondottakhoz annyit tennék hozzá, hogy az adott helyzetben egyelőre nem lehet előrehaladás a következő hét éves költségvetési ciklus pénzei ügyében. Korai lenne ma erről beszélni, azt latolgatni, mekkora támogatás jut ránk és milyen területeken. Ezzel együtt optimista vagyok, hiszen mégiscsak az a közös érdek, hogy előbb-utóbb legyen uniós költségvetés. Amikor – személyes véleményem szerint – aktuálisan a 2020-as költségvetés az „asztalon lesz”, az EU források kérdése is főbb vonalaiban már ismertté válik.
– A legfőbb kérdés az, meddig tart a válság. A legtapasztaltabb vezetők közül sokan szeptemberre jósolják a kilábalás – vagyis nem a talpra állás – kezdetét. Miként lehet így tervezni az államháztartást? Lehet, hogy a helyzet alakulásától függően többször is újra kell azt tervezni?
– Az elmúlt években a pénzügyi stabilitás és szilárd gazdaságfejlődési pálya, s nem utolsósorban a valós lehetőségekkel számoló pénzügypolitika hozta, hogy nem kellett a költségvetést újratervezni. Ma, nem rajtunk múló okokból, a 2020-as költségvetésnél egy ilyen „áttervezés” elkerülhetetlen, erre azonban a különleges jogrend lehetőséget ad anélkül, hogy új (pót)költségvetést fogadjon el az Országgyűlés. Természetszerűen a 2021-es költségvetés már a válság kezelésére, hatásai enyhítésére fog elsősorban koncentrálni. Kedvező feltételek esetén, mint az MNB dokumentumaiból, kommunikációjából kiderül, a feltételek ma még ahhoz is adottak, hogy az idei sanyarú év után „visszapattanjon” egy jobb pozícióba a gazdaság és ne következzen be elhúzódó recesszió. Ez azonban a következő hónapok történésein is múlik
– Miközben az államnak újra kell gondolnia a maga költségvetését, a gazdaság kisebb és mikro szereplőinek, a nagyvállalatoknak és a KKV szektor cégeinek is újra kell tervezniük a gazdálkodást a túlélés érdekében. A nagyobb cégek fel vannak vértezve szakemberekkel: a kicsik számára milyen tanácsa van ezzel kapcsolatban?
– Ma mindenki számol, de az az alapvető, hogy nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell menteni. Úgy gondolom, hogy a kialakult és még hónapokig is tartható súlyos helyzetnek igen sok áldozata lesz, de lesznek nyertesei is. Gondoljunk csak az informatikai vállalkozásokra, az élelmiszer-gazdaságra, vagy akár az építőiparra is, ahol, ha fennmarad, sőt növekszik a rendelésállomány, az ideiglenesen munkanélkülivé váló dolgozóknak megoldást kínálnak. Tehát nem egyformán és nem egy időben súlyt minden vállalkozást a válság. Talán elfogadható, ha abban gondolkoznak, hogy maguknak is tenniük kell valamit, miközben a terhek nagy részét az államháztartás állja.
