Kezdőlap Agrár A zöldségek és a gyümölcsök is olcsóbbak lettek
No menu items!

A zöldségek és a gyümölcsök is olcsóbbak lettek

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A gabonafélék jelentősen, a zöldségek és gyümölcsök ára mérsékeltebben csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A gabonafélék árának 5,4 százalékos csökkenésén belül a búza felvásárlási ára 7,2 százalékkal, a kukoricáé 4,8 százalékkal esett vissza, a rozs viszont 17,9 százalékkal drágult tavaly szeptemberhez képest.

A burgonya termelői ára 18,0 százalékkal emelkedett.

A zöldségek átlagosan 1,3 százalékkal olcsóbbak lettek, de a vöröshagyma 20,5 százalékkal, a spenót 19,8 százalékkal, a zöldbab 15,3 százalékkal drágább volt. Az uborka 6,1 százalékkal, a fejeskáposzta 8,0 százalékkal, a fejes saláta 5,7 százalékkal, a karfiol pedig 20,3 százalékkal került kevesebbe a termelőknél, mint tavaly szeptemberben.

A gyümölcsök árcsökkenését a szőlő felvásárlási árának 19,3 százalékos zuhanása okozta, mert az alma 42,0 százalékkal, a körte 47,0 százalékkal drágult, viszont az őszibarack 28,2 százalékkal olcsóbb lett, mint tavaly szeptemberben.

A vágóállatok között a sertések 30,5 százalékos drágulásához képest más állatoknál szerény változások történtek: a vágómarha felvásárlási ára 1,2 százalékkal, a baromfié 0,7 százalékkal emelkedett,  a vágójuh ára 5,3 százalékkal nőtt.

Az állati termékek 3,4 százalékos termelői áremelkedése a tojás árának 3,9 százalékos csökkenéséből és a tej felvásárlási árának 5,0 százalékos emelkedéséből eredt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.