HirdetésHirdetés

Érsek M. Zoltán - AzÜzlet.hu

Termékpaletta bővítéssel, mesterember képzéssel erősít a Mapei

A piacon tapasztalható kontármunka elszaporodását a szakemberképzésünk kibővítésével próbáljuk megakadályozni - fejtette ki Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Még a multik is erősen megérzik az orosz-ukrán háborút

Az orosz-ukrán háború miatt a nyugati vállalatoknak számos kihívásra kellett reagálniuk a régióban, az alkalmazottaik biztonságától kezdve az ellátási lánc problémáinak kezeléséig. Egyes cégvezetők azt is megpróbálják felmérni, hogy a nyugati szankciók következtében érhetik-e fennakadások a vállalkozásukat.

Kína úgy érzi, Putyin becsapta, ezért újraértékeli oroszbarátságát és tárgyalásra szólít

Hszi Csin-ping kínai vezető pénteken felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tárgyaljon Ukrajnával, ami jelentős fordulatot jelent Peking Oroszországgal szembeni kapcsolatában. Peking azután igyekszik kiigazítani álláspontját az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, amióta Hszi Csin-ping a hónap elején aláírta a Putyin elnökkel a két ország közötti rendkívüli szolidaritási nyilatkozatot, abban a hitben, hogy Putyin nem háborúra készült.

Kövér László az átgondolt család és nemzetpolitika létfontosságú szerepéről, valamint a köztársasági elnöki pozícióról

A Házelnök szerint az elmúlt 12 év kormányzásához kötődő nemzetpolitika eredményei közé tartozik, hogy több mint 1,1 millió külhoni magyar vált közjogilag is a magyar nemzet részévé, miközben ma már egy magyar számára sem kérdés, hogy a kormány egységes nemzetben gondolkodva cselekszik.

Potápi: évente 300 ezer gyermek részesül minőségi oktatásban a Kárpát-medencében és a diaszpórában

Igaz, a járványhelyzet miatt még online formában került megrendezésre a diaszpórában működő Hétvégi Magyar Iskolák Találkozója, de így is sikerként könyvelhető el, hogy a világ egyre több pontján alakulnak olyan közösségek, akik a távolban is fontosnak tartják, hogy a magyar gyerekek megtartsák magyar gyökereiket. 

Extrán túlértékeltek az ingatlanok, baj lehet belőle – figyelmeztet a német jegybank

A németországi városokban az ingatlanárak évek óta szinte akadálytalanul emelkednek, és így a vásárlók 2021-ben már rekordösszegeket tettek le az asztalra. A Bundesbank azonban arra figyelmeztet, hogy az árak elválhatnak az értéktől.

Tévedtek a tudósok: sokkal idősebben kezd hanyatlani az agyunk, mint gondolták

Egy új tanulmány szerint a szellemi sebesség az eddig feltételezettnél csak négy évtizeddel később, 60 éves kor fölött kezd el lassulni.

Boeing 737 MAX: kapzsiság és stratégiai hiba vezetett a tragédiához

A Netflix Downfall: The Case Against Boeing című sorozata azt kutatja, hogy mi okozta valójában a Boeing repülőgépek lezuhanását. A széria azt sugallja, hogy a vállalati kapzsiság éppúgy hibás volt, mint a mechanikai hiba.

Hiába a Covid, a magánegészségügy nem kap állami beteget

Ahogy az online megoldások elterjedésében, úgy a magánegészségügy iránti igénynövekedésben is lépésváltást hozott a koronavírus-járvány Magyarországon. Leitner György, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke szerint az állam azonban még mindig nem használja ki a magánszolgáltatásokban rejlő tudást és kapacitást.

Baldauf Csaba MSZÉSZ-elnök: a turisztikai újrapozicionálás megkezdődött, az utazási kedv nő, jó szezon jöhet

A hazai szállodáknak, éttermeknek nagyon komoly lehetőséget teremt, hogy a járványhelyzetben rendkívül megerősödött a belföldi kereslet. De ez a kedvező állapot csak akkor marad fenn hosszútávon, ha ehhez stabil minőség és jó ár-érték párosul – fejtette ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Marosvásárhely Erdély logisztikai központja lehet

A székelyföldi befektetésekben is egyre nagyobb lehetőséget látnak a magyarországi vállalkozások, akik gyakran a helyi cégekkel együttműködve járulnak hozzá a helyi gazdaság fejlesztéséhez. Ebből a szempontból is kiemelt szerep jut a székelyföldi gazdaság meghatározó szereplőjének, Marosvásárhelynek.

Szilágyi Erzsébet, a kékfestés újraértelmezőjének évnyitó kiállításai

A tradicionális magyar kulturális értékek közé tartozó kékfestés terén is új megközelítést alkalmazott Szilágyi Erzsébet, aki a természet ihlette egyéni megoldásai mellett sokrétű anyaghasználatáról ismert. Az öko-art stílusú szobrász és ötvösművész a Magyar Kultúra napjához kötődve, január végén Budakeszin, illetve Nagykovácsiban, gyors egymásutánban két kiállítással nyitja a 2022-es évet.

A globális piacra segíti a startupokat a Startup Campus

A nemzetközi piacra lépés tudáshátterét és piaci kapcsolatrendszerét biztosítva támogatja az innovatív ötletekkel, megoldásokkal rendelkező vállalkozásokat a Startup Campus. Kovács Zsolt ügyvezető igazgató szerint manapság az egészségügyi projektek iránt mutatkozik a legnagyobb nemzetközi igény, de minden ígéretes innováció eséllyel pályázik a befektetők érdeklődésére.

Mentavill: az emberközpontú, puritán sikersztori

A családi vállalkozások két legnagyobb kihívását, a fenntartható növekedést és a zökkenőmentes generációváltást is sikeresen teljesítette az épületvillamossági piac meghatározó szereplőjének számító magyar családi cég, a 30 éves székesfehérvári Mentavill, amelynek története arra is példa, hogy milyen lehetőségeket teremt a szigorú költséggazdálkodás, a hitel nélküli növekedés.

Legrand: Magyarországon is fókuszban a társadalmi felelősségvállalás, ami a Szentesen leégett sportcsarnok újjáépítésében is megmutatkozik

Szentes kiemelkedően fontos közösségi tere a december végén leégett sportcsarnok, amelynek felépítését magánemberként tett adománnyal segíti Károlyi László, a város díszpolgára, a Legrand Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető a vállalat társadalmi felelősségvállalása kapcsán elmondta, a francia anyavállalattal is megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy a Legrand csoport miként támogatja a sportcsarnok újjászületését.

Covid-hatások és menedzser kihívások: Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

Költségvetési Tanács elnöke: a járványhelyzet új lehetőségeket is teremt, de csak a hatékonyság növelésével van hosszú távú esélyünk

Habár a hatékonyságjavulás terén mutatkozik előrehaladás, annak ütemével nem lehetünk elégedettek. Pedig munkaerő-tartalékaink elfogyóban vannak, és így az egyetlen út előttünk az extenzívről az intenzív fejlesztésre történő átállás – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Kovács Árpád.

Rigó Csaba: a Gazdasági Versenyhivatal célja a versenyt sértő magatartások felszámolása

A kartellezés klasszikus főbenjáró jogsértés, de az internetet uraló globális technológiai óriásvállalatok erőfölénye, adatkezelési gyakorlata is veszélyezteti a globális gazdasági verseny tisztaságát – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Covid-hatások és menedzser kihívások: Wagner Tibor, a Xiaomi magyarországi country managere

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

Konferenciapiac Covid idején: a személyes találkozások megkerülhetetlenek, de a hibridé a jövő

A koronavírus-járvány alapvetően átalakítja a nagyvállalati rendezvénypiacot. A hibrid események előretörnek, a rendezvények egyszerűbbek lesznek, de a jövőben is nagy szerep jut a személyes részvételen alapuló eseményeknek - csak másként, mint eddig – elemez Mantuano Mónika az UNICEO (United Networks of International Corporate Event Organizers) alelnöke, a magyarországi közösség vezetője. 

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
HirdetésHirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...
HirdetésHirdetés