Kezdőlap Agrárvilág Az erdők fenntartása közcél, hasznuk minden állampolgáré
No menu items!

Az erdők fenntartása közcél, hasznuk minden állampolgáré

Fotó: Mészáros Cecília

Az állam kiemelt kötelessége az erdők védelme és fenntartása, ebben a munkában pedig stratégiai feladat hárul az állami erdészeti cégcsoportokra – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlésén.

Zambó Péter hangsúlyozta, az állami erdészeti társaságok az ország zöldvagyonának kezelőjeként hozzájárulnak Magyarország Alaptörvényében is rögzített alapjog teljesüléséhez.  A környezeti feltételek megteremtésével ugyanis megalapozzák az egészséges környezethez való jog megvalósulását, de az élethez való jog is szervesen összefügg a körülöttünk lévő környezet minőségével. Az erdőkkel hozzájárulnak többek között a tiszta ivóvízhez jutáshoz vagy az elsivatagosodás megelőzéséhez – tette hozzá. Kifejtette, a fával borított területek védelmi és rekreációs szolgáltatásainak biztosítása az ország egész lakossága számára lehetővé teszi, hogy olyan további alapjogaival is éljen, mint például a pihenéshez és kikapcsolódáshoz való jog.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar erdők haszna a magyar embereké. Az ország zöldvagyona pedig állami és nemzeti érték, amelynek felelős, fenntartható módszerekkel folytatott kezelése a magyar társadalom és minden egyes magyar ember érdekében végzett közérdekű feladat. Az állami erdészeti cégcsoport a több mint 2 millió hektár magyar erdő stratégiai részét, mintegy felét kezeli. Ezek a területek az ország legfontosabb klímavédelmi és szénmegkötő biológiai infrastruktúráját jelentik, biztosítják a lakott települések zaj, por és árvíz elleni védelmét, megőrzik a tiszta ivóvizet és megelőzik a talajeróziót. A magyar erdők emellett évente 40-50 millió erdőlátogató számára nyújtanak egészséges sportolási, kikapcsolódási és rekreációs lehetőséget – foglalta össze az államtitkár.

Az Országos Erdészeti Egyesület küldöttjei a magyar erdész szakma egészét reprezentálják, szokásos gyűléseiken elismerésekről és díjakról döntenek, megvitatják az erdészeket másfél évszázada összefogó egyesület működésével, szabályzataival kapcsolatos kérdéseket.(AM Sajtóiroda)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás