Kevesebb mint egy héttel azelőtt, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, az olasz miniszterelnök moszkvai utazást tervezett és a gázszállítások növeléséről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A háború kitörése óta azonban gyökeresen megváltozott Mario Draghi hozzáállása: most Washingtonba utazik és határozottan támogatja a szankciókat. Annak ellenére is, hogy országa függ az orosz energiától.
Miközben a 74 éves volt jegybankár arra készül, hogy kedden Joe Biden amerikai elnökkel találkozzon a Fehér Házban, az Európai Uniót az orosz olajimport betiltására szólítja fel, és azon fáradozik, hogy Olaszország megszüntesse az orosz energiától való függőségét. Támogatja továbbá nehézfegyverek küldését Ukrajnába, annak ellenére, hogy kormánykoalíciója nagy része ellenzi ezt, és országának történelmileg erősek a kapcsolatai Oroszországgal.
Ezzel Draghi felsorakozik az olyan országok mellé, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, amelyek megfogadták, hogy továbbra is elszigetelik és egyre keményebb büntetésekkel nyomást gyakorolnak Moszkvára, és lényegében arra ösztönzik a tétovább nemzeteket – mint például Németország -, hogy fokozzák a saját pressziójukat.
Ami megváltoztatta Draghi gondolkodását, az a háború egyre brutálisabbá válása. Egy, a gondolkodását jól ismerő személy szerint különösen elborzasztották őt az állítólagos háborús bűnökről készült képek Bucsában és más, orosz csapatok által megszállt ukrajnai területeken.
A kritika is megviselte. A február 24-i invázió éjszakáján Brüsszelben tartott csúcstalálkozón Draghi ellenezte, hogy Oroszországot kizárják a SWIFT nemzetközi banki fizetési rendszerből. Másnap reggel Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi vezetője azt tweetelte, hogy Olaszország azon három ország közé tartozik, amelyek “szégyent hoztak magukra” azzal, hogy blokkolták a határozottabb szankciókat.
Ezt követően Draghi kormánytisztviselőket küldött ki, hogy új megállapodásokat kössenek olyan országokkal, mint Angola, Kongó, Algéria és Egyiptom. Így biztosítva, hogy Olaszország soha többé ne függjön ennyire egyetlen beszállítótól.
“Békét akarsz vagy légkondit?”
– kérdezett vissza Draghi egy április 6-i sajtótájékoztatón, amikor arról faggatták, milyen következményekkel járna, ha megbüntetnék Oroszországot az agressziója miatt.
Határozott maradt, még akkor is, amikor Roberto Cingolani energiaügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy ha leállítják a gázszállításokat, Olaszországnak nehéz lesz átvészelnie a következő telet.
Draghi washingtoni útjára éppen a G7-ek és a NATO júniusi csúcstalálkozója előtt kerül sor. Ukrajna lesz a napirendi pontok között, és a fogadtatás várhatóan meleg lesz. “Tudomásul vettük az általuk és a vezetésük által tett erőfeszítéseket és a Putyin elnökkel szembeni kiállást” – mondta Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára a múlt héten.
Olaszország hosszú évtizedekre visszanyúló jó kapcsolata Oroszországgal azonban kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet tartós a váltás. Az általános választások 2023 tavaszára esedékesek, és Draghi nem lesz jelölt.
Más pártvezetők már most is a befolyásért küzdenek, köztük a Liga vezetője, Matteo Salvini, aki korábban egy Putyin képével ellátott pólót viselt, és az Öt Csillag korábbi miniszterelnöke, Giuseppe Conte, aki olyan alkut kötött, amelynek keretében Moszkva katonai orvosokat és lélegeztetőgépeket küldött Olaszországba a koronavírus-járvány idején.
Salvini és Conte is szkeptikusan nyilatkozik az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokkal kapcsolatban, és ehelyett a Putyinnal folytatott béketárgyalások felújítására szólít fel.
Az Oroszországgal szembeni olasz vonakodás a hidegháború idején kialakult erős kötelékre vezethető vissza, amikor Olaszországban volt Európa legerősebb kommunista pártja.
A kapcsolatok Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök alatt erősödtek meg, aki gyakran büszkélkedett a Putyinnal való szoros barátságával. Kapcsolatuk azután is folytatódott, hogy a médiamogul elvesztette hatalmát. Berlusconi támogatta a Krím 2014-es orosz annektálását, később pedig a Corriere della Sera című legnagyobb olasz napilapban írt egy véleménycikket, amelyben “rövidlátó” döntésnek minősítette az orosz ünnepségek nyugati vezetők általi bojkottját, amely szerinte a tisztelet hiányát jelzi.
Az oroszbarát érzelmek mélyen gyökereznek az olasz elitben és a tudományos életben is. Egy korábban ismeretlen egyetemi professzor azonnal televíziós hírességgé vált a NATO és az európai Ukrajna-politika heves bírálatával. A szenátus külügyi bizottságának vezetője nem sokkal április 25-e előtt egy tweetet tett közzé, amelyben “boldog felszabadulás napját” kívánt az olaszoknak, az orosz inváziót jelképező “Z” betűt használva.
Nemrégiben pedig egy Berlusconi tulajdonában lévő tévécsatorna adott platformot Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, hogy Oroszország narratíváját sugározza a háborúról. Állításai, miszerint a bucsai mészárlások megrendezettek voltak, és nácik irányítják Ukrajnát, megcáfolhatatlanok maradtak. Azt is mondta, hogy “meglepte” Olaszország jelenlegi álláspontja.
Draghi Lavrov szavait “aberráltnak és obszcénnek” nevezte. (Bloomberg)
