Kezdőlap Cégvilág Béremelésről döntött az Auchan - a szakszervezet nélkül
No menu items!

Béremelésről döntött az Auchan – a szakszervezet nélkül

Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Auchannál a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A döntést a vállalat egyedül hozta meg, ugyanis a szakszervezettel folytatott bértárgyalások megegyezés nélkül zárultak.

Az áruházlánc közölte: a legalacsonyabb belépő alapbér 6,2 százalékos emelés után bruttó 260 000 forint lesz.

Hozzátették: a márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársaknál a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében az év második felében további béremelést tervez a vállalat, a kétlépcsős emeléssel a béremelésük mértéke elérheti a 7,1 százalékot.

Mint írták, az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más szakma is megtalálható.

2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot, az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot.

Az alapbér-emelésen kívül továbbra is biztosítják a bruttó 7600 forint értékű Auchan Cafeteria kártyát és az 5 százalékos vásárlási kedvezményt, valamint fenntartják a kiemelt kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítást, továbbá részvényesi programját, amellyel minden munkatárs élhet. Ezen felül új juttatási elemként a jogszabályi kötelezettségen felül az Auchan a munkavállalók munkába járásának költségeit is jelentősen támogatja – közölték.

Az Auchan kiemelte azt is, hogy a járványügyi korlátozásokban előírt 19 órás boltbezárás miatt nem csökkentették sem a munkaóraszámokat, sem a béreket.

A vállalat ugyankkor jelezte: az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közötti bérmegállapodásról szóló többfordulós tárgyalásokon a vállalat többször megújította ajánlatát, de

az egyeztetés végül megegyezés nélkül zárult.

Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az idei évet jellemző bizonytalan gazdasági környezetben a vállalat egyik legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése. A vállalat eredményessége a munkatársak teljesítményén alapul, így mindenképpen olyan munkahelyet és jövedelmet szeretnének biztosítani számukra, ami a munkaerőpiacon is versenyképes – fejtette ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését

Kilencszáz általános iskolás érkezik az összmagyar anyanyelvi táborba

A Rákóczi Táborba 900 általános iskolás érkezik a Kárpát-medencéből és világ számos magyar diaszpóraközösségéből vasárnap; a diákok július 20-25. között vesznek részt az idei nyár második anyanyelvi táborában -

Krőzus aranya csak a kezdet – új világörökségi helyszín Törökországban

Ősi városfalak, legendákkal teli dombok, aranyban gazdag folyópart – ez Lüdia, Kroiszosz (Krőzus) és Midász király ókori földje, Törökország legújabb, 22. világörökségi helyszíne,
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.