Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jelentősen nőtt a BUX
No menu items!

BÉT – Jelentősen nőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 734,18 pontos, 2,23 százalékos emelkedéssel, 33 657,71 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos: “A BÉT az európai tőzsdékhez képest is felülteljesített.”

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a csütörtöki kereskedésről kifejtette: a BÉT az európai tőzsdékhez képest is felülteljesített. A Mol ugyan az olajár és a finomítói árrések csökkenése miatt gyengült, de a többi részvény erősödött. Az OTP és a Richter emelkedését vállalati szempontból fontos hírek segítették napközben, de a Magyar Telekom is részesült a fellendülésből – tette hozzá.

A Mol 1 forinttal, 0,06 százalékkal 1690 forintra gyengült, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 410 forinttal, 4,39 százalékkal 9750 forintra erősödött, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,10 százalékkal 367 forintra nőtt, forgalma 229,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,29 százalékkal 6700 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3380,37 ponton zárt csütörtökön, ez 22,55 pontos, 0,67 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

A gumitömítések szilikonos ápolása segít megelőzni a befagyást, a friss autómosás és viaszolás pedig csökkenti a só okozta korróziót.

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...
Hirdetés

Hírek

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...