Kezdőlap Címkék államháztartási hiány

államháztartási hiány

Folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát – Varga Mihály

Komoly kihívás lesz az idei év, mert az elfogadott költségvetés szerint 6 százalék környékéről kellene 3 százalék alá csökkenteni az államháztartási hiányt.

Államháztartás: nyolc éve nem látott júniusi hiány

A rendkívüli kiadások ellenére a kormány a tavalyi évhez képest jelentősen javítja a költségvetés egyensúlyát: a június havi hiány az elmúlt nyolc év legalacsonyabb júniusi deficitje - közölte a Pénzügyminisztérium.

Nagy mínusszal indította az évet az államháztartás

Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Államháztartás: hét éve nem látott májusi hiány

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az ötödik hónapban 53,6 milliárd forint volt hiány, ami az elmúlt hét év legalacsonyabb május havi hiánya - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás: négy hónap alatt 2700 milliárdos hiány

Április végéig az államháztartás központi alrendszere 2709,7 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Kovács Árpád: az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat 2024 végére teljesítheti Magyarország

Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat 2024 végére teljesítheti Magyarország - jelentette ki a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 53. küldöttgyűlésén.

Megjöttek a számok: így áll az államháztartás három hónap után

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte az államháztartás márciusi adatairól kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

KSH: a GDP 6,2 százaléka volt az államháztartás tavalyi hiánya

Az előzetes adatok szerint 4159 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. évi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 209 milliárd forinttal lett kedvezőtlenebb, GDP-arányosan 0,9 százalékponttal javult - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Módosította az idei költségvetést a parlament – íme, az új számok

Módosította a 2023-as költségvetési törvényt az Országgyűlés pénteken. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Varga Mihály: a költségvetésben konszolidáció, a gazdaságban növekedés várható

Kisebb adósságállomány és államháztartási hiány melletti gazdasági növekedést vár a kormány a következő egy-másfél évre, a növekedés mértéke a 4 százalékot is meghaladhatja 2024-ben - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK gazdaságpolitikai fórumán.

Államháztartás: két hónap alatt 1525 milliárdos hiány

Február végéig az államháztartás központi alrendszere 1525,1 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről kiadott gyorstájékoztatójában.

Itt az MNB jelentése az államháztartási hiány finanszírozásáról

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2022-ben a GDP 6,3 százalékát tette ki, 4223 milliárd forint volt, az Eximbank egyenlegét is figyelembe véve a nettó finanszírozási igény a GDP 6,1 százaléka, 4093 milliárd forint volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.

Hiánnyal zárta a januárt az államháztartás

Januárban az államháztartás központi alrendszere 143,6 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) gyorstájékoztatójában.

Költségvetési Tanács: számos kockázat övezi a költségvetési célok teljesíthetőségét

Az idei költségvetés módosítására benyújtott tervezet hiteles, a Költségvetési Tanácsnak nincsenek "alapvető ellenvetései", ugyanakkor a testület figyelmeztetett arra, hogy a költségvetési célok teljesíthetőségét számos kockázat övezi - közölte a KT.

Államháztartás: több mint 4750 milliárd volt a hiány tavaly

Az orosz-ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait. A kormány a kialakult válságban is folytatta 2022-ben a munkahelyek védelmére és a családok erősítésére épülő gazdaságpolitikát - közölte a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály: a vártnál jobban csökkent az államadósság

A vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél - olvasható a pénzügyminiszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Nagy Márton elárulta, hogy mivel számol a kormány jövőre

A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján.

PM: a kormány tartja a költségvetési hiánycélt

A kormány tartja a költségvetési hiánycélt - közölte a Pénzügyiminisztérium az államháztartás január-novemberi adatait ismertetve.

Kétéves mélyponton a GDP-arányos államadósság

Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága az Eximbank adósságát is figyelembe véve 47 884 milliárd forint, a GDP 75,9 százaléka volt szeptember végén, ami a legalacsonyabb arány az utóbbi nyolc negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.

Nagyobb növekedést vár idén Magyarországon az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 6 százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési prognózisát az előző, júniusi jelentésben szereplő 4 százalékról, a 2023-ast azonban 2,5 százalékról 1,5 százalékra csökkentette legfrissebb gazdasági előrejelzésében.

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.