Kezdőlap Címkék Bérnövekedés

bérnövekedés

Továbbra is dinamikusan nőnek a keresetek Magyarországon

Továbbra is dinamikusan nőnek a keresetek Magyarországon, a bruttó átlagkereset három hónapja meghaladja a 700 ezer forintot, a nettó átlag karnyújtásnyira van a 500 ezer forinttól, a nettó medián bér pedig a 400 ezer forinthoz közelít.

Növekednek a bérek és élénkülnek a beruházások a hazai vállalkozásoknál

Üzleti hangulatuk és beruházási hajlandóságuk tovább nőtt az első negyedévhez képest, és ezeknek a mutatóknak az értéke már eléri az egy évvel korábbit - írták.

A kkv-knál is beütött a munkaerőhiány – béremeléssel számolnak

Immár a mikro-, kis- és középvállalkozások harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány, miközben az év elején a kkv-k mindössze 26 százaléka számolt be erről - derül ki a K&H bizalmi index kutatása harmadik negyedéves eredményéből.

Elemzők: a magas infláció miatt lassult a reálbérek emelkedése

A béremelkedés mértékét a költségvetési szférában folytatódó kiigazítások és a munkaerőkereslet mellett technikai elemek is befolyásolják. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a felgyorsult infláció miatt a fizetések valós emelkedését tükröző reálbéremelkedés lelassult - hívták fel a figyelmet elemzők.

Elemzők: aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók

A munkaadók aktív béremelésre kényszerülnek a munkaerő megtartása érdekében, így a járvány harmadik hulláma és az alacsonyabb minimálbér-emelés ellenére is dinamikusan emelkednek a keresetek - állapították meg elemzők a legfrissebb adatokat kommentálva.

KSH: 300 ezer forint közelébe nőtt a nettó átlagkereset

Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Közeleg a munkaerőhiány, jön a bérverseny is

Már az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek - vonták le a legfrissebb munkaerőpiaci adatokból piaci elemzők.

Elemzők: jelentősen lassulhat a reálbérek növekedése

Az újranyitás következtében a bruttó bérek növekedési üteme idén egyáltalán nem, vagy alig gyengül, a magasabb infláció miatt viszont a reálkeresetek emelkedése lényegesen lelassulhat - vélik elemzők.

Fizikai munka. Egy év alatt 5 százalékkal nőtt az órabér

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.

Az elemzők a bérdinamika lassulásával számolnak

A gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt a bérek tavalyi emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez - kommentálták a legfrissebb kereseti adatokat elemzők.

Bérkilátások – Elemzők: idén gyengülhet a dinamika

A keresetek előző évi növekedésében meghatározó volt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése. Az idén mindkettő a tavalyinál kisebb mértékben, 4 százalékkal emelkedik, de egyéb tényezők is a bérdinamika gyengülését vetítik előre - kommentálták elemzők a legfrisseb statisztikai adatokat.

Háziorvosi bérnövekedés: a praxisközösség szorosságától is függ

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely.

Elemzők: a járvány nem lassította a bérnövekedést

A keresetstatisztikán nem hagyott nyomot a járvány, októberben is megközelítőleg a korábban megszokott dinamika szerint emelkedtek a bérek - összegezték véleményüket az elemzők a KSH legfrissebb jelentését kommentálva.

Elemzők: sok múlik a minimálbér-tárgyalásokon

A bérek emelkedése lényegében fenntartja a vírusjárvány előtti erős dinamikát. Ezért is fontos, hogy mi lesz a jövő évi bértárgyalások kimenetele - állapították meg elemzők.

Elemzők: jövőre lassulhat a bérnövekedés

Az idén már nem, jövőre viszont mérséklődhet a bérek emelkedése, mivel a bizonytalan kilátások miatt a munkáltatóktól fokozott óvatosság várható a bértárgyalásokon - vélik elemzők, akik szerint az idei bérdinamika leginkább éppen a minimálbér és a bérminimum emeléséből táplálkozik.

Elemzők a bérnövekedésről – idén még kétszámjegyű lehet

A kötelező és a megállapodásokból eredő béremeléseknek köszönhetően az év végéig fennmarad a 10 százalék körüli béremelkedési ütem, jövőre viszont a vállalatok már óvatosabban fognak ilyen kötelezettségeket vállalni - kommentálták a KSH adatait elemzők.

Keresetek. Idén egyszámjegyű lehet a növekedés

Elemzők szerint erőteljes marad a bérnövekedés dinamikája, de lassulhat a tavalyihoz képest, éves szinten egyszámjegyű lehet.

Elemzők a bérnövekedésről – idén is kétszámjegyű lehet

A várakozásokat meghaladóan nőttek a keresetek tavaly novemberben, és idén is 9 százalék feletti lehet a növekedés - vélik elemzők.

Fizikai munka. 1200 forint fölé nőtt az órabér

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt a tavalyi negyedik negyedévben, ami 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért 993 forintnál - derült ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország felméréséből.

A Takarékbank szerint 4 százalékra lassul a növekedés

Az enyhülő külső kockázatok és az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. Jövőre 3,5 százalékot várnak.

Friss

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Hírek

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.