Az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) Emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (Committee for Medicinal Products for Human Use, CHMP) a Richter két termékének európai forgalomba hozatali engedélyezését javasolja
A Richter feladata a termékek fejlesztése, valamint az Egyesült Államok piacára szánt késztermékek szállítása, a Hikma pedig az amerikai gyógyszerfelügyeletnél történő törzskönyvezésért felel,
A gyógyszerjelölt engedélyezését követően javulni fog a betegek hozzáférése ehhez a fontos biológiai készítményhez, és erősödni fog a Richter jelenléte is a megfizethető gyógyszerkészítmények piacán.
Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten elmondta, hogy a Richter árfolyamhatástól megtisztítva, a korábbinál magasabb, 15-20 százalék közötti bevétel- és nettó nyereségnövekedéssel számol forintban az idén.
Csökkent a forgalom, de emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 495,10 ponton zárt pénteken, 1,82 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából, különleges, csúcsára állított 2000 forint névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatóján.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek