Kezdőlap Címkék Domokos László

Domokos László

A KSH-tól érkezhet az Állami Számvevőszék új elnöke

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte a testület elnöke.

Költségvetés – ÁSZ: megbízható a 2020-as zárszámadás

A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Domokos: nem kellene adóztatni a munkát, lehetne 0 százalék az szja

Az ÁSZ elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, az ember pedig annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik, így a személyi jövedelemadó akár nulla százalékos is lehetne.

Domokos László: itt az idő, hogy költekezzünk

Aki csak teheti, pótolja be elmaradt beruházásait, utazásait, vegyen részt szabadidős eseményeken, ugyanis a társadalmat a válság révén komoly sokk érte, amit ki kell...

Az ÁSZ benyújtotta 2020-as beszámolóját

Benyújtotta az Országgyűlésnek a 2020-as évről szóló beszámolóját az Állami Számvevőszék. A beszámolót és az új stratégiát tartalmazó adathordozót Domokos László elnök adta át Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének.

Domokos László: az uniós hitelfelvétel megfontolandó kockázatot jelent

Magyarországnak van mozgástere a mintegy 3400 milliárd forintos uniós hitel kérdésében, az összeg ugyanis 2023-ig rendelkezésére áll, ám az ország külső sérülékenysége és adósságpályája szempontjából érdemes megfontolni az eladósodást - mondta az Állami Számvevőszék elnöke.

Korrupciós átvilágítás – ÁSZ: kétszáz önkormányzatot kellett figyelmeztetni

Meglepően jó eredményt hozott az önkormányzati rendszer korrupciót gátló folyamatainak átvizsgálása, csak kétszázkét esetben tárt fel nagyobb kockázatot az Állami Számvevőszék új digitális ellenőrző rendszere - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Domokos László: a számvevőszéknek nem célja az elmarasztalás

Az Állami Számvevőszék 2020-ban 1560 szervezetet értékelt, a folyamatban lévő ellenőrzések pedig további 8600 szervezetet érintenek, miközben 2019-ben 1350, 2018-ban pedig 806 szervezetet ellenőrzött a hivatal - összegzett Domokos László számvevőszéki elnök.

Emlékérmék az Állami Számvevőszék kettős jubileumára

Két emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank az Állami Számvevőszék megalakulásának 150. és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30. évfordulója alkalmából.

Domokos László: ezermilliárdos adócsökkentésre lenne szükség

A válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók jövedelme. Ezt segítheti az egy számjegyű személyi jövedelemadó alkalmazása - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Domokos László: össze kell húzni a nadrágszíjat

A 2021-es költségvetésnek három szempontot kell követnie: célra tartás, rugalmasság és a legfontosabb, tartalékolás - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

ÁSZ-elnök: minden családban kell egy “pénzügyminiszter”

Akárcsak a kormánynak, a családoknak is újra kell tervezniük a költségvetést, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra érdemes helyezni - hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásában.

Domokos László: tartalékolni kell, a neheze ezután jön

A gazdasági krízis kezelése érdekében rugalmassá kell tenni az állami rendszereket és a munkaerőpiacot, valamint költségvetési és lakossági szinten is nagy hangsúlyt kell helyezni a tartalékolásra - jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Költségvetési Tanács: a növekedés tartalékai kimerültek

A növekedés extenzív tartalékai kimerültek, ezért indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén középtávon is fenntartható az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedés - állapította meg a Költségvetési Tanács.

Domokos: az egyszámjegyű szja reális célkitűzés

Reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

ÁSZ-elnök: a fehéredés alapot ad az szja-csökkentésnek

Szemlátomást működik a fenntartható kifehérítés modellje, ami jó alapot ad az egyszámjegyű személyi jövedelemadó bevezetésének is - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

ÁSZ-elnök: egyszámjegyűre csökkent az áfakerülés mértéke

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően. Az áfakerülés mértéke tíz százalék alá csökkent - értékelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

ÁSZ-elnök: az szja csökkenthető, az áfakulcs nem

Hamarosan lehetővé válhat a személyi jövedelemadó további csökkentése, ami elősegíti a gazdaság további fehéredését. Ugyanakkor az áfakulcs csökkentése nem lenne eredményes - mondta Domokos László.

ÁSZ-elemzés: a kormány terve teljesíthető, de sérül a stabilitási törvény

Az Állami Számvevőszék szerint teljesíthető a kormány négy százalékos növekedési előrejelzése és az egy százalékos GDP-arányos költségvetési hiány 2020-ban, ugyanakkor a tervezett bevételek a gazdaság bővülésének és fehérítésének függvényében folyhatnak be - figyelmeztet az ÁSZ elnöke.

Költségvetési Tanács: elérhető a GDP-arányos hiánycél 2020-ban

A Költségvetési Tanács (KT) megalapozottnak és elérhetőnek tartja a 2020. évi, uniós módszertan szerint számított 1,0 százalékos GDP-arányos hiánycélt - állapította meg a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület. A tervezetet a kormány június 4-én nyújtja be az Országgyűlésnek.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...