Kezdőlap Címkék éghajlatváltozás

éghajlatváltozás

Heves viták után kis többséggel fogadták el az EU természet helyreállításáról szóló jogszabályát

Az unióban lévő természeti területek mintegy 80 százaléka rossz állapotban van, a méh- és lepkefajok 10 százalékát pedig a kihalás veszélye fenyegeti.

Lantos Csaba: Magyarország jól halad a nemzetközi klímavállalások teljesítésével

A magyar kormány hosszú évek óta elkötelezett a természet- és környezetvédelem ügye mellett. Ennek megfelelően messzemenően támogatjuk azt a munkát, amelyet az ENSZ az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése, a veszélyek elhárítása, a megfelelő alkalmazkodás érdekében végez - hangsúlyozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a környezetvédelmi és energiaügyi miniszterek együttes informális tanácskozásán a spanyolországi Valladolidban.

A klímaváltozás a tehenek életébe kerülhet Írországban

Egy belső kormányzati dokumentum hatalmas aggodalmat keltett az állattartó gazdák körében Írországban, az ugyanis mintegy 200 ezer tehén leölését javasolja az éghajlat megóvása érdekében.

Globális „zöld” szerződést akar az életéért küzdő szigetország

A dél-csendes-óceáni szigetország, Tuvalu felszólította a COP27 klímacsúcson részt vevő országokat, hogy hozzanak létre egy globális szerződést a fosszilis tüzelőanyagok használatának fokozatos beszüntetésére. Az alacsonyan fekvő, a tengerszint emelkedése miatt egzisztenciális fenyegetettséggel küzdő ország az első, amely ilyen felhívást tett az ENSZ kiemelt éghajlatváltozási konferenciáján.

A rekordaszály is kiélezi a kínai energiafüggőséget

Kína rekordot döntő hőhullámai és aszályai rávilágítottak arra, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának milyen jelentős kihívásokkal kell szembenéznie, hogy az elkövetkező években a változó éghajlati viszonyok közepette fedezze energiaszükségletét.

Klímavédelmi intézkedések nélkül megnőhet a nem fizetés veszélye is – Exkluzív interjú Irene Heemskerkkel, az Európai Központi Bank Klímaváltozás központjának vezetőjével

A zöld irányelvekhez való gyors alkalmazkodás bankokat és vállalatokat terhelő összes költsége jóval kisebb, mint amennyibe a tétlenség és a súlyos természeti katasztrófák kezelése kerülne a jövőben – fejti ki magazinunknak adott exkluzív interjújában Irene Heemskerk, az Európai Központi Bank Klímaváltozás központjának vezetője. Az interjú AzÜzlet fenntarthatósághoz kötődő Sikeres zöld megoldások című nyomtatott kiadványában jelent meg.

Megszületett a kemény döntés: 2035-től csak zéró kibocsátású autókat lehet gyártani az unióban

Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei több mint 16 órán át tartó tárgyalás után megegyeztek az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó jogszabályjavaslatokról. 2035-től kezdve csak olyan új személygépkocsik és kistehetautók gyártása lesz megengedett, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nulla.

Eurobarométer: az európaiaknak a védelem és az energiafüggetlenség a legfontosabb

Az európaiak széles körben támogatják az Európai Unió közös védelmi fellépését, és azt várják, hogy az EU fokozatosan szüntesse meg függőségét az orosz energia-forrásoktól, valamint nagy mértékben támogatják az Ukrajna elleni orosz agresszióra adott uniós választ is - derült ki az Európai Bizottság Eurobarométer-felmérésből.

Model zero, a zöld színházi modell 

Hogyan alkalmazkodhatnak a színházak az éghajlatváltozás megelőzéséhez? A brit rendező, Katie Mitchell és egy svájci színház új modellt dolgozott ki arra, miként lehet egy színházi produkciót környezetkímélő módon nemzetközi turnéra vinni.

Hőszigethatás – Melegedő városok, már májusban 40 fok

A hőszigethatás miatt az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a városok belső részein. Ezért több zöldfelületre lenne szükség - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.

Szaharai vihar – Izlandig jutott a por

Izland térségéig utó szaharai porvihart azonosítottak egy nemzetközi együttműködés keretében magyar kutatók az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének (CSFK FTI) vezetésével.Az éghajlatváltozással...

Áder: a klímaváltozás hatásai itthon súlyosabbak – jelentés készül

A klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek, mint Európa számos más régiójában - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök az Első Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferencián.

Lagarde: már idén megindulhat a növekedés Európában

Mihamarabb végre kell hajtani a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó európai uniós pénzügyi csomagot, az ugyanis már ebben az évben növekedési pályára állíthatja az európai gazdaságot - jelentette ki Christine Lagarde, az EKB elnöke.

Zöld ajánlás a bankoknak – javaslatokat vár az MNB

A Magyar Nemzeti Bank közzétette a bankoknak szóló zöld ajánlásának tervezetét társadalmi konzultáció céljából. Az észrevételeket február közepéig várják.

Klímaváltozás. Újabb segélykiáltás Afrikából

Egyre inkább sújtja Afrikát az éghajlatváltozás, amely egyebek közt szélsőségesebb időjárást, hevesebb esőzést, ugyanakkor súlyos aszályt, forróbb hőmérsékletet és sáskajárást okoz - figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet.

Kutatás. A dínók megjelenését kihalási hullám előzte meg

Egy 233 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, eddig ismeretlen kihalási eseményt azonosítottak a kutatók, akik szerint az úgynevezett karni pluviális (esős) esemény készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához.

Hámori Réka: bankszektor nélkül a zöld fordulat nem lehetséges

Hámori Rékával, a Magyar Bankszövetség vezető közgazdászával a green deal pénzügyi hatásairól beszélgettünk. Arról kérdeztük, milyen változásokat sejtet, hogy itthon az MNB-t, és a világ nagy bankjait, nemrégiben az egyik legnagyobb befektetési bankot is utolérte a "zöldítés". Interjú.

Green Deal. Az Európai Parlament kevesli az EB kibocsátás-csökkentési számait

Az Európai Parlament támogatta az Európai Bizottság által korábban bemutatott zöld megállapodás célkitűzéseit, de annál magasabb kibocsátáscsökkentési célt szorgalmaz, és ehhez méltányos, szolidáris átállási mechanizmust tart szükségesnek.

Leolvadt Svédország legmagasabb csúcsa

Elvesztette Svédország legmagasabb pontjának címét a Kebnekaise-hegy déli csúcsa, miután gleccserének több mint egyharmada elolvadt az évtizedek óta emelkedő hőmérséklet miatt.

Németország. Lejárt a fapados modell ideje?

Különadót vetne ki az 50 eurónál olcsóbb, európai útvonalakra szóló repülőjegyekre a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Ezzel párhuzamosan csökkentenék a vonatjegyek áfáját is.

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.