Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
Az ukrajnai háború, a kiugró infláció, valamint az energiaárak robbanása ellenére sem kell áruhiánnyal számolni, de az előfordulhat, hogy bizonyos gyártók meghatározott termékeit átmenetileg más gyártók cikkei helyettesítik – fejtette ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője.
Hétfőtől május 31-ig valamennyi hazai Tesco áruházban elfogadják fizetőeszközként az OTP, az MKB, valamint a K&H által kibocsátott SZÉP-kártyákat hideg élelmiszer vásárlására. A SZÉP-kártya bármelyik zsebéből, tehát nemcsak a vendéglátásról, hanem a szálláshely, illetve a szabadidő alszámláról is vásárolhatók élelmiszerek, az alkohol kivételével - közölte az áruházlánc.
Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.
Az állattenyésztőket, és feldolgozókat képviselő szervezetek támogatják, hogy az unióban korlátozzák a trükkös élelmiszer elnevezéseket Tiltsák meg a tejet nem tartalmazó áruknál a tej, tejtermék megjelölés használatát, mint például a "joghurt stílusú", a "sajtutánzat", a "sajtszerű", a "tejszín ízű", a "laktózmentes tejhelyettesítő".
Jövő februárra készülhet el Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája, amelyet a Digitális jólét program keretében az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológia Minisztérium, valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közösen dolgoz ki.
A COVID-19 hónapokra határozta meg Európa mindennapjait. A gazdaság mesterséges kómában tartása, az élet korlátozása, kijárási tilalom. Lezárt határok, kikötők, bezárt üzletek, piacok és éttermek - akadozó áruszállítás. És persze néhány más abszurditás, amit európai lapokból Petrus Szabolcs munkatársunk idéz.
Az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett újabb, kedvezőbb hitelkonstrukciókat jelentett be kifejezetten az agrárvállalkozások számára a Magyar Fejlesztési Bank.
Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A rekkenő melegben gyakoribb a gyomorpanasz. Ennek sokszor maga az élelmiszer az okozója. Hogyan kerülhetjük el a baktériumok "szaporább" támadását? A Nébih a higiénés konyhai szabályok rigorózusabb betartására hívja fel a figyelmet.
Májusban már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,2 százalékkal, 172,4 pontra, tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett.
Az élelmiszeripar 2015 óta stratégiai ágazat, ennek megfelelően az élelmiszeripar komplex fejlesztéséhez 2020-ig 300 milliárd forintot biztosítanak. Emellett egy új, hiteles és valódi garanciát biztosító védjegy bevezetését is tervezi a szaktárca, amely kiemelt feladatának tekinti az élelmiszerek minőségének biztosítását - mondta az agrárminiszter Miskolcon.
Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül távozna az Európai Unióból.
Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a magyar lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot. A az előbbi 7, az utóbbi 8 százalékos növekedés az előző évhez képest; az élelmiszerek közül a hús, a sör és a sajt forgalma emelkedett ki - írta a Világgazdaság a Nielsen adataira hivatkozva.
Egy nemzetközi kutatócsoport a St. Louis-i Washington Egyetemen több száz régészeti lelet alapján készült tanulmány eredményeit foglalta össze, hogy részletes térképet készítsenek arról, hogy az ókori gabonafélék hogyan terjedtek el, és váltak étrendkapcsokká a régi világ társadalmaiban.
A Visontán felépült élelmiszerfeldolgozó üzem évente 250 ezer tonna GMO-mentes búzát dolgozhat fel. A most átadott első ütem berendezésein a búzakeményítő világszínvonalú, környezetbarát technológiával, hulladékmentesen készül, és a kivitelre szánt gabona tizedét képes feldolgozni.
Egységes európai uniós jogi szabályozást kell kialakítani az élelmiszerek kettős minőségének felszámolása érdekében - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek