Kezdőlap Címkék ENSZ

ENSZ

Indiai csoda: rendkívüli mértékben csökkentették a legmélyebb szegénységben élők számát

Indiában a Modi-kormánynak sikerült jelentősen csökkentenie a szegénységben élők számát. Sőt, az ENSZ becslései szerint a szegénységi küszöb alatt élők száma tíz százalékra csökkent.

ENSZ: ahol van, ott is nagyon kellene spórolni a vízzel

A világnak takarékoskodnia kellene a vízzel, mégis évente egy százalékkal nő a fogyasztás. Az ENSZ friss jelentése szerint jelenleg az emberiség tíz százalékát fenyegeti a vízhiány. Még a vízben gazdag területek sem érezhetik magukat biztonságban.

A törökországi földrengés legalább háromszor akkora anyagi veszteség, mint becsülték

A pusztító törökországi földrengések sokkal nagyobb anyagi károkat hagytak maguk után, mint azt korábban feltételezték: a Világbank korábban 34 milliárd dollárra becsülte a kárt, az ENSZ legfrissebb becslése szerint azonban a százmilliárd dollárt is meghaladja.

Újabb ENSZ-szervezet központja költözik Budapestre

A biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartásához és az éhezés felszámolásához is hozzájárul a Világélelmezési Program globális pénzügyi központjának Budapestre költözése - közölte Nagy István agrárminiszter.

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ Felelős Banki Irányelvek kezdeményezéséhez

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ által létrehozott globális együttműködéshez, és a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket. A nemzetközi összefogás célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé - közölte a bankcsoport, hozzátéve: ezzel az elhatározásával szeretnének újabb lépést tenni a felelős és zöld működés irányába.

Elő kell teremteni a pénzt a klímaválság okozta problémák megoldására

Fontos előteremteni a pénzt a klíma- és vízválság okozta problémák megoldására, közgazdasági számítások szerint egy dollár befektetéssel mintegy hat dollárnyi későbbi kártól tudjuk megóvni...

India megelőzi Kínát – népességszámban

India jó úton halad afelé, hogy jövőre megelőzze Kínát, és így a Föld legnépesebb országa legyen - derül ki az ENSZ friss jelentéséből.

Egyre magasabb az éhezők száma a világban, amit az ukrajnai háború hatásai tovább növelnek

Az éhezők száma tavaly 25 százalékkal emelkedett, és az áldozatok száma egyre nő, mivel az ukrajnai háború miatt az élelmiszerárak egyre magasabbak.

Az élelmiszer- és nyersanyaghiány miatt emberek milliárdjai lehetnek az ukrajnai háború kárvallottjai

Oroszország ukrajnai háborúja a globális élelmiszer-, energia- és pénzügyi piacokon olyan vihart okozott, amely azzal fenyeget, hogy világszerte emberek milliárdjainak életére lesz negatív hatással - áll az ENSZ új jelentésében.

Új klímaegyezmény született – kompromisszumokkal

Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.

Klímacsúcs – Áder: egyre távolodunk a globális klímacél elérésétől

Kevés volt a konkrét vállalás a glasgow-i ENSZ-klímakonferencián, miközben egyre távolodunk nemcsak a 1,5 fokos, de még a 2 fokos klímacél elérésétől is - mondta a köztársasági elnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Éhínség fenyeget Afganisztánban

Afgánok milliói, köztük gyerekek fognak éhen halni, ha nem sikerül visszarántani Afganisztánt az összeomlás széléről - figyelmeztetett David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója.

Afganisztán. Vészharangot kongat az ENSZ

Az ENSZ segélyszervezetei megkongatták a vészharangot Afganisztánban: a tálib lázadók gyors területfoglalásai miatt humanitárius katasztrófától tartanak.

Már sáskát és levelet esznek Madagaszkáron az éhínség miatt

Sáskákra és levelekre fanyalodnak éhükben az emberek Madagaszkáron, mert az aszály és a homokviharok súlyos károkat okoztak a haszonnövények termésében - hívta fel a figyelmet az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) igazgatója.

COVID vakcina. Hiány, árak és államok – hatalmi és erkölcsi megfontolások

Sokan az égető vakcinahiány megoldását a kényszerlicenszek kiadásában látják. Európában sincs belőlük elég, alig jut - nyugati forrásból - a világ szegényebb kétharmadának. Az ENSZ humanitárius akcióval próbálja oltáshoz juttatni a szegény államokat, miközben kiderült, azok a gazdag országok sem kapnak eleget, amelyek előre fizettek, azaz milliárdokkal támogatták a kutatásokat. Petrus Szabolcs írása számokat idéz és tabukat feszeget.

Oltási nacionalizmus vs. jótékony COVAX-program? A harmadik világ is vakcinához jutott

Elindult az ENSZ humanitárius oltási programja, a COVAX. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ’oltási nacionalizmussal’ vádolja a nyugatot. Amíg a fejlődő országok nem győzik le a járványt, nem áll talpra az iparosodott államok gazdasága – mondják a Világkereskedelmi Szervezetnél is (WTO).

Magyar alelnöke lett az ENSZ statisztikai bizottságának

Az ENSZ statisztikai bizottsága az idei, 52. ülésszakot megelőző tisztújítása során Vukovich Gabriella címzetes egyetemi tanárt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét egyhangúlag a bizottság alelnökévé választotta.

Tűzharc a nemzeti parkban. Lelőtték a kongói olasz nagykövetet

Életét vesztette Olaszország kinshasai nagykövete egy ENSZ-konvoj elleni támadásban a Kongói Demokratikus Köztársaságban - erősítette meg az olasz külügyminisztérium.

Az ENSZ szerint 2021 katasztrofális év lehet

A jövő év humanitárius katasztrófába torkollhat - figyelmeztettek az ENSZ szervezeteinek vezetői a világszervezet koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülésszakán.

Drága maradék. Évi 18 ezer forintot dobunk a kukába

Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el. A veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 ezer forint - közölte a Nébih.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...