Kezdőlap Címkék Fatih Birol

Fatih Birol

IEA: hiba volt függővé válni az orosz energiahordozóktól

Sok európai ország "stratégiai és történelmi léptékű" energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak "egyetlen beszerzési forrástól", vagyis Oroszországtól - jelentette ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.

Oroszország háborúja nagy lépést jelent a tiszta energia előretörése felé

Oroszország ukrajnai inváziója hozzájárult a tiszta energiába történő beruházások fellendüléséhez, amelyek összege immár jelentősen meghaladja a fosszilis tüzelőanyagokra fordított kiadásokat - közölte friss jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

Fordult a kocka az energiapiacon: Moszkva pozíciói meggyengültek

Oroszország ukrajnai támadása óta a Nyugat erőpróbát folytat Moszkvával az energiapiacokon. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kreml nyerhet, de a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője, Fatih Birol szerint fordult a kocka.

Soha nem volt ilyen mély és összetett energiaválság szélén a világ

Tovább súlyosbodhat energiaellátás globális szűkössége, amely már eddig is bénító hiányt idézett elő, és az áram, valamint az üzemanyagok drágulását eredményezte - jelentette ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója egy globális energiafórumon. 

Nyáron üzemanyaghiány sújthatja Európát

Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt minden korábbinál mélyebb és hosszabb energiaválság alakulhat ki, amelynek következő, nyári szakaszában üzemanyaghiány sújthatja Európát - mondta a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...