A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.
Az első félévi költségvetési adatok és a várható reálgazdasági folyamatok alapján mind a GDP-arányosan 7,5 százalékos eredményszemléletű hiány, mind a 2021. év végére meghatározott 79,9 százalékos államadósság-mutató elérhető - állapította meg a Költségvetési Tanács.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 97,0 milliárd forintot tett ki augusztusban, alig tért el az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forint volt a deficit a múlt évi 2261,3 milliárd forinttal szemben.
Átmeneti az infláció magasabb szintje, és ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, újra visszatérhet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter.
Júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos, az első hat hónapban pedig 1704,5 milliárd forintos a hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.
Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.
A Magyar Nemzeti Bank vezetése elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott hadjáratát annak érdekében, hogy már 2022-ben elérjék a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel az államadósság-ráta erőteljes csökkentését - jelentette be a jegybank elnöke a Magyar Nemzet online platformján.
Megadta előzetes hozzájárulását a jövő évi költségvetési törvényjavaslat zárószavazáshoz a Költségvetési Tanács (KT), mivel az indítványozott módosítások a tervezett pénzforgalmi hiányt és az államadósságot nem érintik. Ugyanakkor a tervezetben szereplő 5,9 százalékos hiányt magasnak ítélik meg.
Az államháztartás központi alrendszere 269,0 milliárd forintos hiánnyal zárt májusban, ez 55,1 milliárd forinttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. Az első öt hónapban a deficit 1312,6 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium.
A 2022-es költségvetés korai, nyár eleji elfogadása segíti a kiszámíthatóságot. Jövőre érdemi államadósság-csökkenés jöhet, ami 2023-ban is folytatódhat - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára.
A fellendülés időszaka kezdődhet idén Magyarországon, sok más európai államot megelőzve - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A járvány miatt a jövő évi költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása - mondta a pénzügyminiszter a 2022-es költségvetési törvényjavaslat benyújtása alkalmából.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet, ami 37,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Pénzügyminisztérium.
A Költségvetési Tanács egyetért a 2021-es hiánycél emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken. E vélemény birtokában a Pénzügyminisztérium április 20-án nyújtja be az idei költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - közölte a tárca.
A gazdaság kilábalása gyors ütemben valósulhat meg, a második negyedévtől kétszámjegyű növekedésre, az idén éves szinten 4 százalékos, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó bővülésre lehet számítani - mondta a pénzügyminiszter.
A járvány idején meghozott gazdaságvédelmi intézkedések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország államadósságának GDP-hez viszonyított aránya 2020-ban mintegy 80,4 százalékponton teljesült - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A második negyedévtől stabil növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, amely így rendkívül gyorsan jöhet ki a koronavírus-válságból. Az idén 4, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó ütemben bővülhet - jelentette ki a pénzügyminiszter.
A pandémia gyökeresen átalakított minden előzetes tervet, az államháztartás gazdálkodását is. A 2021. évi költségvetés karakterét a járvány elleni védekezés és a reálgazdaság erősítése határozza meg, de az elmúlt időszak tapasztalatai alapján célszerű a módosítása - mondta a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek