Kezdőlap Címkék Koronavírus

koronavírus

Covid-hatások és menedzser kihívások: Prohászka Ottó, a Hama Kft. ügyvezető igazgatója

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításából, miközben egészségügyi téren is bőven akad kihívás, a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

Pleschinger Gyula: a magyar közgazdászok is segítik a hazai Covid-kilábalást

A szükségből kovácsolt erényt a Magyar Közgazdasági Társaság, amely a Covid-járvány miatti távolságtartás időszakában úgy tért át az online rendezvényekre, hogy még növelni is tudta a látogatottságot. Pleschinger Gyula, az MKT elnöke szerint a járványhoz kapcsolódó kihívások felértékelték a szakmát, a magyar közgazdászok pedig tanácsokkal segítik a kilábalást. 

Latin-Amerika: a gazdaság válságban, a politika bénultságban, az emberek kilátástalanságban

Dél- és Közép-Amerikát különösen sújtják a koronavírus-járvány epidemiológiai és gazdasági hatásai. Az árak és a szegénység meredeken emelkedik.

Novembertől újra kötelező a maszk a BKK járatain

A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt november 1-től ismét kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, valamint az állomásokon és a megállóhelyeken - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.

Három járványügyi intézkedést vezet be a kormány

A koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt a kormány három járványügyi intézkedést vezet be - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Exkluzív: az USA várja a beoltott európai turistákat

Joe Biden amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely november 8-tól hatályon kívül helyezi a Kínára, Indiára és Európa nagy részére vonatkozó, a koronavírus járvány okán 2020 márciusa óta érvényben lévő beutazási korlátozásokat.

CBRE: jövő tavaszra állhat helyre a magyarországi turizmus

Vidéken már most rendkívül erős a belföldi turizmus, a budapesti idegenforgalom pedig elsőként állhat a talpra régión belül. Ezáltal a magyarországi turizmus a jövő év tavaszára elérheti a pandémia előtti értékeket is - közölte a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó.

Szlávik: felfutóban a negyedik hullám, óvintézkedésekre lesz szükség

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa az M1 aktuális csatornán.

Koronavírus – Az EU újabb 600 millió eurót utalt Ukrajnának

Az Európai Bizottság újabb 600 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatást (MFA) folyósított Ukrajnának a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére.

EU – Nagyot nőtt a hiány és az adósság

A pandémia következményeként jelentősen megugrott a GDP-hez mért államháztartási hiány és az államadósság az Európai Unióban tavaly - jelentette az Eurostat.

Látogatási tilalom a Semmelweis Egyetem öt klinikáján

A koronavírus-járvány és a szezonális fertőzések elkerülése érdekében látogatási tilalmat vezetett be öt klinikáján a Semmelweis Egyetem.

KPMG: újra járvány előtti szinten a cégvezetők optimizmusa

Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói: 60 százalékuk a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben.

Varga Mihály: a negyedik hullám nem veszélyezteti a növekedést

A járvány negyedik hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani - mondta a pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Nagyot fékezett a kínai növekedés

A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben. Az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó koronavírus-járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a júliustól szeptember végéig tartó időszakban.

A főváros a maszkviselés szigorítását kéri a kormánytól

Az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt a fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Orbán: a negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot

A koronavírus-járvány negyedik hulláma lassan bekeríti Magyarországot, márpedig a delta variáns sokkal agresszívabb a korábbi mutációknál. Ezért is fontos, hogy mindenki oltassa be magát - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Koronavírus – Olaszország elérte a nyájimmunitást

A hatvanmilliós Olaszországban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást. Eközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra.

Költségvetés – ÁSZ: megbízható a 2020-as zárszámadás

A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Rusvai Miklós: influenzával együtt veszélyesebb a koronavírus

Októberben várhatóan gyorsul a járvány, és az influenza vírus is megjelenhet - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán.

Orbán: nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, korrekció is jön

Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek - jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.