A negyedik negyedévben stagnált a német gazdaság teljesítménye az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis második, az első becslést megerősítő jelentése alapján.
A vártnál jóval erősebben romlott a német befektetők hangulata februárban. Főként amiatt aggódnak, hogy a koronavírus okozta járvány visszafoghatja a világkereskedelem növekedését és mélyítheti a német feldolgozóipar válságát.
Tavaly a német GDP-növekedés 0,6 százalék volt. A negyedik negyedévben viszont nem változott a bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest - áll a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentésében.
A lakbérek befagyasztásáról fogadott el jogszabályt a berlini törvényhozás. A német főváros parlamentjének döntése alapján a lakbér nem emelkedik a jövedelmhez képest a következő öt évben.
Enyhén javította a német gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: az EU legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,0 százalék helyett 1,1 százalékkal bővülhet.
A kilátások romlása miatt a várt javulás helyett csökkent a németországi üzleti hangulatindex januárban - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
A várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban. A ZEW németországi mutatója négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel kétéves csúcsot ért el.
Németország hazai összterméke 0,6 százalékkal nőtt 2019-ben az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést a feldolgozóipar gyengesége fogta vissza - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel - derült ki a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó jelentéséből.
Vasút, közút, villamosvezeték – Németországban évtizedekig tart, amíg a tervekből valóság lesz. A pénz rendelkezésre áll. A bürokrácia és a civil, lakossági tiltakozás a legfőbb akadály.
Tárgyalást kezd a Volkswagen (VW) több százezer olyan németországi ügyfele lehetséges kártalanításáról, akik a dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak.
Az év végére nem szerzett elegendő lendületet a német gazdaság ahhoz, hogy ne negyedéves GDP-csökkenéssel zárja a negyedik negyedévet. Jövő tavasszal viszont javulás várható - derült ki a DIW Berlin gazdaságkutató intézet jelentéséből.
Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.
A német gazdasági aktivitást jelenleg a lakossági kereslet tartja lendületben, ezért hosszú távú beruházási programot kellene indítani Németország termelési telephelyként vonzóbbá tételére - áll a DIW Berlin gazdaságkutató intézet elemzésében.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek