A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 4 százalékkal, 20 milliárd dollárra csökkent
A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.
A kormányok a lakosságot ösztönzik, a gazdasági szereplőket pedig kötelezik a szelektív gyűjtésre. A kötelezettség és az ösztönzők ellenére a műanyag újrahasznosítását jogi előírásokkal akadályozzák Európa szerte.
Magyarországra nem került a rákkeltő és génkárosító hatású anyagokkal szennyezett csecsemőtejporokból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Rákkeltő és génkárosító hatású anyagokat mutattak ki a csecsemőknek készített tejporban A kőolaj eredetű szennyeződést egy nyugat-európai vizsgálat állapította meg - közölte a Foodwatch nemzetközi élelmiszeripari fogyasztóvédelmi szervezet.
A fehérítésre használt titán-dioxid megtalálható fogkrémekben, festékekben, rágógumikban és számos más élelmiszerben. Szakértők szerint rákkeltő az anyag. A francia hatóságok ideiglenes hatállyal, 2020 végéig megtiltották a használatát. A német szakhatóság, a berlini Szövetségi Kockázatelemző Intézet (BfR) rizikómentesnek tartja az adalékanyagot. Brüsszel mondhatja ki a végső szót.
A "Szerencsi" védjegy használatának jogát a Nestlé Hungária Kft. átadja a Szerencsi Bonbon Kft.-nek. A védjegy oltalma alatt ezentúl kizárólag a Szerencsi Bonbon Kft. forgalmazhat édesipari termékeket - jelentették be Szerencsen.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.
November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek