Kezdőlap Címkék SZÉP-kártya

SZÉP-kártya

Cafeteria. Milliárdos kártérítést fizethet az állam a Sodexónak

Hetvenhárommillió euró (több mint 23 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) a Sodexo francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen.

Béremelés a Penny Marketnél – 400 óra túlmunka is vállalható

A Penny Market Kft.-nél az előző évhez hasonlóan idén is 10 százalékos béremelést terveznek.

Cafeteria – Roham indult a SZÉP-kártyákért

Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásában érdekelt pénzintézetek a konstrukció iránt, amely a januártól hatályos változások következtében egyedüli maradt a kedvezményesen, 34,5 százalékos adó- és járulékteher mellett nyújtható cafeteriaelemek között

A PM államtitkára a 2019-es adóváltozásokról

A jövő évi adócsökkentések mértékéről, a kisvállalkozók áfamentességi határának megemeléséről, a hőkezelt tejek áfájának csökkentéséről, valamint a cafeteria-rendszer változásairól is beszélt a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség és a Raiffeisen adókonferenciáján.

Fontos változások a SZÉP-kártya körül – részletek

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

BDO: a legnépszerűbb cafeteria elemek jövőre is elérhetők maradhatnak

A SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan a már bérhez hasonlóan adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria juttatások.

Október 23. – Megtelnek a szállodák, sokan már a karácsonyra is foglalnak

Erős forgalom várható a hosszú hétvégéken a szállodákban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint. Már a karácsonyi-szilveszteri időszakra is  jelentős érdeklődés mutatkozik, minden eddiginél nagyobb.

Cafeteria labirintus – van kiút?!

Az adójogszabályok 2019-ben sem tiltják, hogy a munkáltató szinte bármilyen juttatást adjon. De mit és milyen módon érdemes?

Új szabályok, új teendők – A SZÉP kártya változásai

A napokban megkapták a munkáltatók a SZÉP kártya kibocsátóktól a tájékoztatást az új SZÉP kártya rendelettel összefüggő változásokról. A 76/2018. (IV.20.) kormányrendelet a kártya működési hátterét teljesen átalakítja. Mi a teendő? Ezt foglalja össze szakértőnk. Részletek.

Cafeteria: sietni kell, a legtöbb juttatás már csak idén adható

Az eddigi cafeteria juttatásokból a legtöbb megszűnik az év végén, az adótörvény-módosítások kihirdetése után egyre többen gondolkoznak azon, mit lehet megmenteni. Az idén még megvalósítható juttatásokról, az 2019-ben megmaradó lehetőségekről kérdeztük Király Ágnest, a Top Cafeteria vezetőjét, okleveles adószakértőt.

Egyre vonzóbb béren kívüli juttatás a cégautó

Ma már egyre több cég ismeri fel, hogy a cégautó minősége egyre meghatározóbb munkaerő megtartó erő, ami a cafeteria SZÉP-Kártyára lecsupaszítása után még fontosabb...

Cafeteria: csak a SZÉP Kártya maradt – minden, amit tudni érdemes

A parlament által elfogadott jövő évi költségvetésben csak a SZÉP-Kártya maradt meg egyetlen cafeteria elemnek. Összeszedtük a használatához kötődő legfontosabb információkat.

Családtámogatás cafeteriával

A cafeteria jelenlegi kedvezményeinek megőrzése a családtámogatás hatékony formája lenne – állítja a szakértő. Elemzés. A 2019-re beterjesztett költségvetés legfontosabb céljaként a kormány a családok...

Mi lesz, ha gyakorlatilag nem lesz cafeteria?

Jelenleg a munkavállalók háromféle adózású juttatásból választhatnak a cafeteria rendszerben: adómentes, 34,22%-kal adózó béren kívüli és 40,71%-os adóval az egyes meghatározott juttatásokból. A szakértő...

Vége a cafeteriának, csak a SZÉP-kártya ragyog tovább

A Parlament honlapján már megismerhető a kedden az Országgyűlés elé került jövő évi adócsomag, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy 2019-re a SZÉP-kártya marad az...

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.