Kezdőlap Címkék Telekommunikáció

telekommunikáció

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

A magyar állam bevásárolta magát a Yettelbe

Részvénycsereügyletet kötött az állam képviseletében eljáró Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. A tranzakció eredményeképpen a Corvinus Zrt. közvetett kisebbségi tulajdonrészt szerez a Yettel Magyarországban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Drágul a mobilozás, inflációkövető díjemelés jön a szolgáltatóknál

Idén inflációkövető díjemelést hajt végre a Magyar Telekom és a Vodafone is, igaz nem egyforma mértékben.

Egy korszak vége: 140 év után megszűnik a telefonkönyv

A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. A Magyar Telekom tavaly kinyomtatott példányai voltak az utolsók, amelyek közül egyet a Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat.

Többségi tulajdont szerzett a 4iG az Antenna Hungáriában

A 4iG Nyrt. 402 milliárd forintos tőkeemeléssel 71,6 százalékos tulajdonrészt szerezett az Antenna Hungária Zrt.-ben. A tranzakció zárásáról szóló megállapodást az állami távközlési vállalat tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter írta alá a 4iG-vel.

Fúziós és felvásárlási láz – CNN, Netflix, Disney és a többiek

A film- és tévépiac a Warner és a Discovery egyesült erővel próbálja megállítani a Netflix térnyerését. A hagyományos médiacégek fejlesztésekkel és egyesülésekkel küzdenek a streaming szolgáltatók ellen. Legnagyobb sikerrel a Disney.

Újabb IT-céget vásárol a 4iG

A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a DTSM Kft. 100 százalékos üzletrészét. Az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai már aláírták.

Huawei: a forgalmon nem fogtak a szankciók

A Huawei Technologies 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A Huawei bizonyít: kiberbiztonsági központot nyitott Brüsszelben

A nyugati országok és az Egyesült Államok által sokat támadott Huawei kínai telekommunikációs vállalat kiberbiztonsági központot nyitott a belga fővárosban, lehetővé kívánja tenni a hálózati rendszerein futó forráskódok vizsgálatát annak bizonyítékául, hogy a cég semmiféle digitális kémtevékenységet nem folytat.

Hűségidő. A legtöbb új ügyfél már csak egy évet vállal

Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre, azonban sokan nem tudnak a 2017-ben történt változásokról.

Jelentős létszámleépítés a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom 400 fős létszámleépítésről és átlagosan 6 százalékos bérfejlesztésről állapodott meg a vállalatnál működő érdekképviseletekkel.

Új szintre emelik a Messenger megfigyelését Oroszországban

Az orosz kormányfő elrendelte, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók 20 percen belül legyenek képesek megerősíteni a Messenger-felhasználók telefonszámának hitelességét.

Személyes bizalom és egészséges pesszimizmus

Az üzleti siker alapeleme a személyes kapcsolatokból eredő bizalom – tartja Prohászka Ottó a fotó-, videó-, audió- és multimédia tartozékok nagykereskedelmi piacvezetőjének számító, idén 25 éves Hama Kft. ügyvezető igazgatója. Aki szerint a válság idején végrehajtott beruházásuk nemcsak a cég tőkeerejét jelezte, hanem a válság után, versenyelőnyt is jelentett.

Telekom: átlag feletti növekedés

A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés minden szegmensben stabil - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.