Kezdőlap Címkék Vesztegetés

vesztegetés

Felmentették Bige Lászlót a vesztegetés vádja alól

Bizonyítottság hiányában felmentette egy 2009-es vesztegetési ügy miatt emelt vád alól Bige Lászlót, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosát nem jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék.

Műszakiztató kormánytisztviselőket gyanúsítanak korrupcióval

Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Korrupció? Egy bíró és ügyvéd barátnője is vádlott

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három ember, köztük egy bíró és egy ügyvéd ellen a Miskolci Törvényszéken.

Hálapénz. Bűnügyi felügyelet alá került egy zalai szülészorvos

Egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt - döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság.

Letöltendő börtönt kapott Lagzi Lajcsi

Lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt.

Hálapénz. Bilincsben vittek el két budapesti főorvost

Hálapénz elfogadása miatt egy fővárosi kórház két főorvosát és egy asszisztenst hallgattak ki a rendőrök - adta hírül a rendőrség.

Nyevvizsga botrány – Vesztegetés százhúsz elítélttel

Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve - vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért -...

Korrupció. Polt Péterre hivatkozva csaltak ki 200 millió forintot

A legfőbb ügyészre valótlanul hivatkozva 200 millió forintért ígért enyhébb büntetést egy házaspárnak egy ügyvéd és két társa. Korrupció miatt tartóztatták le őket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - közölte a szervezet vezetője.

Korrupt parkolóőrök. A feljelentő autós is a vádlottak padján

Parkolási ügyben elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat három ember ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Magasrangú kapcsolatokat ígértek százmilliókért – két ügyvédet elfogtak

Két ügyvédet őrizetbe vett, és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben több száz millió forintot kértek egy vállalkozótól ügyvédek közreműködésével.

Nitrogénművek Zrt.: megszüntették Bige László házi őrizetét

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatott a vállalkozó tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt.

Korrupció? Letöltendő börtönt kaphat egy fővárosi háziorvos

Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost, aki hamis igazolást állított ki egy büntetőügyben érintett férfinak. A vád szerint az orvosnak húszezer forintot ígértek...

Korrupció. Három év börtönre ítélték Nicolas Sarkozyt

Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi büntetőbíróság.

Alstom-ügy, vesztegetési büntetőper. Fellebbezett a budapesti főügyészség

Fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az Alstom-ügyben indult büntetőeljárás bírói részmegszüntetése miatt, az ötödrendű vádlottra vonatkozó bírósági döntés ellen. Az OLAF 2012. február 2-án kezdett...

NAV-os kapcsolatot ígértek tízmilliókért – két férfi őrizetben

A gyanú szerint két férfi adóhatósági és bankfelügyeleti segítség ígéretével akarta becsapni egy gazdasági társaság képviselőit. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

Korrupció. Pénzért ajánlhatott védelmet a NAV adóellenőre

Korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával eljárást indított, és egy adóellenőrt őrizetbe vett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Kizsarolta a hálapénzt. Súlyosították a fővárosi nőgyógyász büntetését

Súlyosította a pácienseitől hálapénzt követelő budapesti nőgyógyász büntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság a férfit három évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is - közölte a másodfokon eljáró hatóság.

Újra börtönbe megy a Samsung vezére

Vesztegetés miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélte a szöuli felsőbíróság Li Dzse Jongot, a Samsung Electronics alelnökét, a vállalat tényleges vezetőjét és örökösét.

Vádemelés. Sikerdíjért hamisított az igazságügyi szakértő

Sikerdíjért cserébe hamis szakvéleményt állított ki egy vállalkozónak, majd a megállapított kártérítés hatvanszorosát kérte a bíróságon egy igazságügyi szakértő. A Központi Nyomozó Főügyészség korrupció miatt emelt vádat.

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.