Kezdőlap Cégvilág Döntött az EU. Kínai, de Borsodban van, így 45 millió Euró támogatást...
No menu items!

Döntött az EU. Kínai, de Borsodban van, így 45 millió Euró támogatást kaphat

Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal – közölte az uniós bizottság. További indokok.

Indoklásában az uniós bizottság aláhúzta, a támogatás az egységes piacon belüli verseny indokolatlan torzítása nélkül fog hozzájárulni az észak-magyarországi régió fejlődéséhez, és csökkenteni fogja a környezeti kockázatokat.

A beruházás az észak-magyarországi régióban található Kazincbarcikán valósul meg, a tájegység az Európai Unió (EU) működéséről szóló szerződés alapján regionális támogatásra jogosult terület – tették hozzá.

A bizottság kiemelte, a regionális állami támogatásokról szóló uniós iránymutatás lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az EU kevésbé fejlett régióiban támogassák a gazdasági fejlődést és a foglalkoztatást, valamint előmozdítsák a területi kohézió megvalósulását az egységes piacon.

Mint közölték, a Magyarország által nyújtott 45 millió euró összegű beruházási támogatás elő fogja segítni a BorsodChem azon tervének megvalósítását, amely szerint összesen 142 millió eurót ruházna be egy anilin előállítására alkalmas új létesítménybe a meglévő kazincbarcikai üzemében. A gyáregységben a vállalat jelenleg az építőiparban, a gépjárműiparban használt, valamint háztartási készülékek, ruházat és lábbeli előállításához használt vegyületet, metiléndifenil-diizocianátot (MDI) gyárt.

Az uniós bizottság aláhúzta, hogy az állami finanszírozás nélkül a projektet Magyarországon vagy más uniós tagállamban nem hajtották volna végre, mivel a kedvezményezett számára olcsóbb lett volna a csoport meglévő kínai gyártóüzemeiből behozni az anilint. A bizottság azt is megállapította, hogy a támogatás összege nem lépi túl azt a minimálisan szükséges összeget, mely a projektet elégségesen jövedelmezővé teszi a vállalat számára ahhoz, hogy a beruházás megvalósítása mellett döntsön.

Értékelése szerint a beruházás hozzá fog járulni a munkahelyteremtéshez és egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez, valamint a mérgező anilin nagy távolságra való szállításával járó környezeti kockázatokat is mérsékelni fogja.

Az uniós bizottság a felsoroltak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a projekt regionális fejlesztésre és az EU környezetvédelmi célkitűzéseire gyakorolt pozitív hatásai egyértelműen meghaladják az állami támogatás által előidézett versenytorzulás hatásait – tették hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás