Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: a háború stagnálást okoz az építőiparban
No menu items!

ÉVOSZ: a háború stagnálást okoz az építőiparban

Az építőipari vállalkozások minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó drágulással számolnak. Illusztráció: Bigstock

Az év elején még az építőipari termelés 5-6 százalékos növekedését prognosztizálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az orosz-ukrán háború tükrében azonban már stagnálásra számít. Az állami megrendelések jelentős, mintegy 500 milliárd forintos csökkenésével kalkulálnak és a lakossági megrendeléseknél is stagnálást prognosztizálnak.

Az áremelkedések hatására a lakásépítési és -felújítási volumen egyelőre nem csökken. A megrendelések emelkedését a magánszektor ipari, mezőgazdasági és logisztikai célú beruházásai hozhatják az idei évben. A vállalkozások kevésbé optimisták a szerződésállomány alakulásával kapcsolatban. Egyharmaduk vár növekedést, 27 százalék stagnálást, 40 százalék pedig a szerződésállomány csökkenésére számít.

A vállalkozások várakozásai szerint ebben az évben az építőanyagok ára 25 százalékkal, a fuvarköltség 23 százalékkal, az építési törmelék elszállításának és lerakásának ára 22 százalékkal emelkedik. A válaszadók az építőanyagok közül a hőszigetelő anyagok esetében 29 százalékos, a faanyagoknál 28 százalékos áremelkedésre számítanak, de minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó drágulással számolnak.

Ebben a helyzetben a cégek szeretnének megállapodni a megrendelővel a többletköltségek megosztásán. Az új szerződéseknél beépítik az emelkedő árakat, az emelkedő béreket és a járvány, valamint a háború okozta többletköltségeket. Az év második felétől erősebb piaci versenyre számítanak, ami az éves nyereség csökkenését hozhatja magával.

Az árbevétel-arányos jövedelmezőséget tekintve, – amely a tavalyi évben 12 százalék körül volt – a cégek közel fele csökkenésre számít, csak 17 százalékuk vár javulást.

Az ÉVOSZ 400 céget kérdezett meg az aktuális piaci helyzetéről. A válaszadó cégek 83 százaléka a tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként ezúttal is a szakemberhiányt emelte ki.

Nem sokkal maradt el mögötte azonban az orosz-ukrán háború, amelyet a felmérésben részt vevő cégek 80 százaléka jelölt meg akadályként.

A válaszadó cégek közel 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem rendelkezik megfelelő számú és összetételű szakmunkás-állománnyal a megrendelések teljesítéséhez. A legnagyobb hiányt a szakipari munkáknál jelezték, de hiány van mérnökökből is. Komoly kihívást jelent a munkaerő megtartása, képzése, továbbképzése. Csak a válaszadók 27 százaléka számol a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelésével a következő fél évben. Az év végéig a felmérésben részt vevő cégek közel 15 százalékos átlagos bérköltség növekedéssel számolnak.

Az üzleti tevékenység harmadik leggyakoribb akadályozó tényezőjeként a beszerzési nehézségeket említették.

A kivitelezők és a megrendelők is komoly vesztesei a háborús helyzetnek. A kivitelezések mérhetetlenül lelassulhatnak és jóval drágábbak lesznek. A lakásépítés területén nehéz finanszírozási helyzet alakulhat ki, ha a kereskedelmi bankok nem lesznek képesek a lakosságnak alacsony – az ÉVOSZ szerint 5-6 százalékos – kamattal nyújtani a hiteleket.

Az orosz-ukrán háború miatt bekövetkezett árfolyam-ingadozás a válaszadó cégek 93 százalékának okozott veszteséget, az építőanyag-hiányt 89 százalékuk, a munkaerőhiányt 33 százalékuk sorolta a háború káros következményei közé, 30 százaléknak pedig piacvesztést okoz a háború. A válaszadók alig 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a háború nem befolyásolja a cége tevékenységét.

A felmerülő forráshiány finanszírozására a felmérésben résztvevő vállalkozások közel 40 százaléka vett igénybe vissza nem térítendő állami támogatást, és több mint fele igényelt 2021-ben banki hitelt. A lízing is népszerű  volt, 2021-ben a válaszoló cégek 60 százaléka vette igénybe ezt a finanszírozási módot. Közel 27 százalék belső forrásból oldotta meg a finanszírozást.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás