Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Exportösztönző program - kicsiknek és közepeseknek
No menu items!

Exportösztönző program – kicsiknek és közepeseknek

Exportösztönző program indul a kis- és közepes vállalkozások (kkv) külpiacra lépésének támogatására: a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség megkötötte az egymilliárd forint keretösszegre vonatkozó szerződést.

A “Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kkv-k számára” című program kétszáz hazai kkv nemzetközi piacon való megjelenését készíti elő.

A programban célzott tanácsadás, képzés és felkészítés előzi meg a külpiacra lépést, amelynek eredménye, hogy a vállalkozások tudatosan, a piaci információk és saját, külpiacra lépési és értékesítési stratégia birtokában tervezik meg exporttevékenységüket és nemzetközi piacra lépésüket.

A felhívásra a HEPA volt jogosult támogatási kérelmet benyújtani, amelyre “Fit for Export” projekt névvel adott be pályázatot. A társaság a pályázatot elnyerte, a támogatási szerződést július 20-án írták alá a Pénzügyminisztériumban működő Irányító Hatósággal.

A HEPA számára komoly elismerés és lehetőség is egyben a pályázat elnyerése, mellyel több száz hazai kis- és középvállalat nemzetközi piacra lépését tudja támogatni – jelentette ki Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Hozzátette: kiemelten fontos most a magyar vállalkozások megerősítése, hogy a járványhelyzet okozta új gazdasági világrendben megőrizzék versenyképességüket, sőt versenyelőnyre tegyenek szert külföldi versenytársaikkal szemben.

Hendrich Balázs

Mivel a külpiacra lépés rendkívül fontos része a vállalkozások sikerének, a Fit for Export program professzionális felkészítést nyújt az arra nyitott cégek számára exportképességük fejlesztéséhez – mondta a vezérigazgató.

Hendrich Balázs szerint a támogatási szerződés megkötésével fontos mérföldkőhöz ért a program, lezárult az előkészítés egy kiemelten fontos szakasza, így hamarosan megjelenhet a felhívása is.

A program két célcsoportot céloz meg. Egyrészt a GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

Továbbá azokat az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozásokat, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.