Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Frontális bolygóütközés - Bébibolygót nyelt el a Jupiter
No menu items!

Frontális bolygóütközés – Bébibolygót nyelt el a Jupiter

Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno-missziójának adatait a Rice Egyetem és a kínai Szun Jat-szen Egyetem csillagászai tanulmányozták, írásuk a Nature tudományos lap aktuális számában jelent meg.

Andrea Isella

A Jupiter a Naprendszer első évmilliói idején, nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt ütközhetett egy kialakulóban lévő bolygóval, ez magyarázhatja azokat a meglepő adatokat, melyek szerint a Jupiter magja a vártnál kevésbé tömör és nagyobb kiterjedésű.

“Rejtélyes a dolog. Arra utal, hogy történt valami, ami felkavarta a Jupiter magját, lehetséges, hogy egy gigászi ütközés volt az” – mondta el a Phys.org portálnak Andrea Isella, a tanulmány társszerzője.

A bolygó kialakulásáról szóló vezető tudományos elméletek szerint a Jupiter tömör, köves, jeges bolygókezdeményként indult, később sűrű atmoszférája alakult ki az úgynevezett eredeti, gázból és porból álló korongból.

Amikor a tanulmány vezető szerzője, Sang-fej Liu előadta elméletét arról a hatalmas bolygóütközésről, amely a Jupiter tömör magját vegyítette atmoszférája külső, ritkásabb rétegeivel, Isella szkeptikus volt.

Nagyon valószínűtlenül hangzott, egy a billióhoz lehetett az esélye. Sang-fej kalkulációi azonban meggyőztek, hogy mégsem annyira lehetetlen” – mesélte Isella.

A kutatócsoport több ezer számítógépes szimulációt futtatott le. Azt találták, hogy a gyorsan növekvő Jupiter megzavarhatta a közeli “bolygóembriókat”, melyek a bolygóvá válás korai szakaszában voltak.

A kalkulációk tartalmazták az ütközés valószínűségének becsléseit különböző forgatókönyvek és becsapódási szögek szerint. Minden esetben azt találták, hogy legalább 40 százalék az esélye, hogy

a Jupiter az első néhány millió évében lenyelt egy bolygókezdeményt.

A Jupiter nagy tömegvonzása miatt a frontális ütközés esélye nagyobb lehetett, mintha csak súrolták volna egymást.

Az ütközés elmélete még meggyőzőbb lett, amikor a 3D-s szimuláció megmutatta, hogyan alakíthatta át az ütközés a Jupiter magját.

Az ütköző bolygókezdemény olyan lehetett, mint a lövedék, áthatolt a légkörön és frontálisan eltalálta a magot. Az ütközés előtt a mag nagyon tömör volt, de a telitalálat felaprózta, szétszórja a darabjait” – magyarázta Isella.

A Juno mérései szerinti sűrűségű magot csak olyan ütközés hozhatott létre, amelyben egy Földnél mintegy tízszer nagyobb bolygóembrió frontálisan rohant a Jupiterbe” – mondta Liu.

A Junót 2011. augusztus 5-én indították útnak a Floridában lévő Cape Canaveral-i légitámaszpontról, Jupiter körüli pályájára 2016. július 4-én érkezett meg.

A szonda elsődleges célja, hogy megértse a Jupiter eredetét és fejlődését, szilárd bolygómagot keressen, feltérképezze mágneses mezejét, víz és ammónia után kutasson, és vizsgálja a bolygó légkörét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás