Kezdőlap Ingatlan GKI: romlottak a lakásvásárlási várakozások, drágulás jöhet
No menu items!

GKI: romlottak a lakásvásárlási várakozások, drágulás jöhet

Budapesten a használt lakások árának növekedésére számít a megkérdezett vállalkozások kétharmada. Illusztráció: Bigstock

Miközben az ingatlanos cégek kilátásai alig változtak az első negyedévben, a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások romlottak az előző negyedévhez képest – derül a GKI Gazdaságkutató felméréséből.

Az első negyedévében az ingatlanfejlesztő és -közvetítő cégek következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai alig változtak: az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke egyaránt 10-10 ponttal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva.

Az áremelkedési várakozások erősödtek: a használt lakások ára a következő 12 hónapban 5-6 százalékkal, az új lakásoké 10 százalékkal emelkedhet.

Budapesten a használt lakások árának növekedésére számít a megkérdezett vállalkozások kétharmada, és ez az arány az ország egészében sem lényegesen kisebb. Budapesten és Kelet-Magyarországon valamivel 6 százalék feletti, a nyugat-magyarországi körzetben valamivel 5 százalék alatti áremelkedés várható a kutatás szerint.

Az építési-kivitelezési árak várható dinamikus emelkedése az új építésű lakások árát is emeli, a válaszadó cégek 80 százaléka áremelkedésre számít a következő egy évben, ennek mértékét 10 százalékosra tették.

A lakásbérleti piacon is többségbe kerültek a díjak emelkedésére számítók, a cégek a következő egy évben 6 százalékos emelkedést várnak.

Az elemzés szerint a lakáspiaci keresletet támogatja a gyermeket nevelő vagy vállaló családoknak szóló kedvezmény-csomag, az MNB zöld lakáshitel programja, és a tovább emelkedő lakossági jövedelmek is – igaz, ez utóbbit a megugró infláció erodálja.

Az orosz-ukrán háború a magyar ingatlanpiacot sem hagyta érintetlenül: az ingatlanokkal foglalkozó cégek 53 százaléka szerint alapvetően negatív, 16 százalékuk szerint pozitív hatás várható, további 31 százalékuk szerint a konfliktusnak nincs érdemi hatása.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások a tavalyi első negyedévhez képest nem változtak jelentősen. Az idén márciusi felmérésben 84 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg további 180 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Tavaly decemberben ugyanez a két érték 95 és 224 ezer volt, tavaly márciusban pedig 72 és 201 ezer.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezéséről, a márciusi kutatásban 101 cég vett részt. Az elemzés a lakossági reprezentatív felmérés eredményeit is tartalmazza. A kutatás 2020 januárjától a Masterplast támogatásával készül.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.