Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Győr - beruházás. Közel 4 milliárdból bővít az Audi
No menu items!

Győr – beruházás. Közel 4 milliárdból bővít az Audi

Az Audi győri szerszámgyárát legutóbb 2018-ban bővítették. Kép forrása: audi.hu

Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben – jelentették be a beruházás budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a fejlesztéshez, amely 700 munkahely megőrzését biztosítja.

A miniszter elismeréssel szólt az Audival létrehozott együttműködésről azért is, mert a cég 3 ezer ember beoltását tette lehetővé, és hamarosan még ugyanennyit vállalhat. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra.

Szijjártó Péter

Értékelése szerint a válság leküzdéséhez nagy mértékben járultak hozzá a Magyarországon működő német iparvállalatok, amelyek leépítés helyett a kormányzati támogatásokat kihasználva új beruházásokba kezdtek. Különösen igaz ez az autóiparra, amely több mint 30 százalékkal részesedik a magyar ipari kibocsátásból, és 170 ezer munkahelyet tart fönn – tette hozzá.

A tárcavezető abban bízik, hogy Magyarország az autózás új korszakába érve megerősítheti a vezető helyét a járműiparban, hiszen minden jelentős belföldi gyártó fontos szerepet szán az itteni gyárának az elektromobilitásban.

Az Audi például – emelte ki – elektromos motorokat készít Győrben, és olyan technológiákat honosít meg, amelyekre a leginkább szükség van a gazdasági megújuláshoz.

Szijjártó Péter szerint ma nem csupán több munkanélküli, de több beteg és több halott is volna, ha a kormány nem a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeit képviselné, hanem ideológiai kérdést csinált volna az oltásból. Keletről eddig majdnem 4 millió adag vakcina érkezett, és a szállítók ígérete szerint a májusra tervezett 3,1 millió is megérkezik, méghozzá a vállalt határidő előtt – tette hozzá.

Alfons Dintner

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, megköszönve a beruházáshoz nyújtott kormányzati támogatást, közölte, hogy az építési munkák már el is kezdődtek, és jövő nyárra véget érhetnek, így addigra a győri üzem gyártócsarnoka 3800 négyzetméterrel, logisztikai csarnoka 2500 négyzetméterrel bővül. A központban karosszériagyártó berendezésekhez fejlesztenek szerszámokat, tavaly óta pedig karosszériaelemeket is gyártanak.

Alfons Dintner szerint a most kezdődő fejlesztés nem csupán a termelést bővíti, de annak színvonalát is fejleszti, a gyártás így pillanatok alatt tud majd átállni egyik feladatról a másikra. Az Audi stratégiájában fontos szerepet tölt be a szerszámgyártás, hiszen a karosszériaelemek sorozatgyártása a legmagasabb szintű, magas hozzáadott értéket teremtő autóipari folyamatok közé tartozik. A győri üzem ennek a tevékenységnek nemzetközi szinten is fontos bázisa, a helyi szakképzés és felsőoktatás pedig az Audi Hungária innovációs képességének az alapja – tette hozzá.

A cég képviselője úgy fogalmazott, hogy az Audi folyamatos fejlesztéssel válaszol a kihívásokra, és a magyar kormányhoz hasonlóan úgy véli, hogy a beruházásokat a járvány sem fékezheti. Alfons Dintner szerint ennek köszönhető, hogy a vállalat a válság ellenére is eredményes évet zárt tavaly.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.
Hirdetés

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...