Kezdőlap Cégvilág Kockázati tőke-alap. Célterület lesz az oktatás, a sport és a védelmi ipar...
No menu items!

Kockázati tőke-alap. Célterület lesz az oktatás, a sport és a védelmi ipar is

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ismertette, hogy az alapkezelő a 2012-2018-as időszakban 111 tőkebefektetést hajtott végre, a társaságokból 33 esetben nyereségesen, 2 esetben tőkevesztéssel szálltak ki, 6 exitnél még tart az elszámolás. Jelenleg 70 vállalatban van kisebbségi részesedésük.

Csuhaj V. Imre

Csuhaj V. Imre elmondta, hogy 2018-ban 47 ügylet jutott döntési szakaszba 9,85 milliárd forint értékben, 2019-ben a tervek szerint mintegy 40 tőkebefektetést hajtanak végre 11,2 milliárd forint kihelyezéssel, és 8-10 cégből szállnak ki.

A tavalyi jelentősebb befektetések közül kiemelte, hogy a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap végrehajtotta első határon túli mintaprojekjét, az Euro Dori Transport Kft.-be fektettek, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alappal pedig részt vettek a BÉT Xtend piac első nyilvános részvénykibocsátásában, és ez utóbbi kezdeményez az idén folytatódni fog.

Csuhaj V. Imre beszámolt arról, hogy a jövőben is befektetési célterület marad a járműipar, fémfeldolgozás, egészségipar, a környezetgazdálkodás, a dizájn és divatipar, és új területként kockázati tőkével beszállnának az oktatás, a sport és a védelmi ipar területén működő vállalkozásokba is. Emellett a jövőben segítik a speciális innovációs infrastruktúrák kialakítását is, például helyi partnerekkel Kolozsváron közösségi irodát nyitnak az inkubációs folyamat erősítésére.

Török József, a Széchenyi Tőkalap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója elmondta, általában 100 millió és 200 millió forint közötti tőkével szállnak be a vállalkozásokba, kisebbségi tulajdont szerezve. Jellemző, hogy a befektetési időszak végén többnyire az alapítók vásárolják vissza az alapok tulajdoni hányadát.

A jövőben a hazai inkubáció mellett jelentős figyelmet fordítanak a nemzetközi inkubációs partnerek bevonására is, ezzel szélesítik a lehetséges kockázati tőkebefektetői kört – tette hozzá az igazgató.

Az állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. öt tőkealapon keresztül – Széchenyi Tőkebefektetési Alap, 22 milliárd forint; Irinyi I. Kockázati Tőkealap, 7,4 milliárd forint; Irinyi II. Kockázati Tőkealap, 8 milliárd forint; Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap, 20 milliárd forint; Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, 13 milliárd forint – kockázati tőkebefektetést hajt végre kis- és középvállalkozásokban, csendestársként segítve a vállalkozásokat. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...