Az embereknek, az emberi kapcsolatoknak sokkal fontosabb szerepük van az üzleti életben, mint azt manapság divatos gondolni – tartja Istiván Rita, a magyar cégek innovációit nagydíjjal jutalmazó Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara versenyszférából érkezett főtitkára, a Sonja Adler márka tulajdonosa.
– Mielőtt hat éve, főállásban a svéd kamarát választotta, 14 évet töltött a kontinens legnagyobb irodai bútorgyártójának számító, ugyanakkor családi vállalkozásként működő svéd cégnél. Mit tart a legfontosabbnak a svéd vállalati kultúrában?
– A svéd üzleti kultúra előtt csak megemelni tudom a kalapomat, mert rendkívül fejlett, emberközpontú és minden szegmensében példaértékű. Éppen olyan demokratizmus, mint a társadalma, és mindenre van egy jó modellje. Nagyon erős állandóság és bizalmi nyitottság jellemzi, hihetetlenül erős szociális hálóval. A svéd cégek nagy előnye az is, hogy felismerték: egy vállalkozás legnagyobb értéke az ember. Ezért az alkalmazottak jó közérzetéért olyan anyagi és szociális megoldásokat is felvállalnak, ami más vállalati kultúrában nem jellemző.
– Női menedzserként milyennek ítéli meg a hazai céges életet?
– Ma már egy üzleti tárgyaláson nálunk is egyenlő félként ülnek le a hölgyek és az urak. Ugyanakkor női menedzserként kicsit több pszichológiát igyekszem belevinni a rendszerbe, és nagyon ügyelek arra, hogy miközben tiszta elvárásokat fogalmazok meg, a munkatársaim jó közérzete megmaradjon. Nem hiszek ugyanis abban, hogy a folyamatos feszültségkeltéssel növekszik a teljesítmény. Sőt szerintem az állandó stressz, könnyen kontra produktív lehet. Arra is nagyon ügyelek, hogy ha van rá ok, a többiek előtt mindig mondok egy-két dicsérő szót a legjobb munkatársaknak. És miközben meghatározónak tartom az egyéni teljesítményeket, sosem adtam teret az egyénieskedésnek. Ez nem ellentmondás: az az ars poeticám, hogy a tudását, energiáját mindenkinek a közös ügy érdekében kell mozgósítania, mert az egyéni teljesítmények összekapcsolódásával megsokszorozódik a szervezet teljesítménye.
– Az innovatív svéd bútorgyártónál Ön olyan emberközpontú megoldást is kifejlesztett, amit később az anyacég központjában is alkalmaztak.
– A csendszoba egy összetett rendszer része volt. Amelynek lényege arról szólt: ismerjük fel és támogassuk, a munkavállalókban és a menedzsment tagjaiban is tudatosítsuk, hogy az emberi bioritmussal a nap folyamán az energiaszint is változik. A természetből vettem az analógiát, hogy amint a hónapok, az évszakok változnak, és a gabona eljut a vetéstől az aratásig, ennek szellemében csináltunk egy színórát. Ezt úgy neveztük el, és forgattuk, hogy rápillantva azonnal láthatóvá vált, hogy aki ránézett, az éppen a napi bioritmus melyik szakaszában jár. Ehhez társult az elvonuló szoba, és ott a zene, amely a megnyugvást és a pihenést szolgálta.
– Mennyiben változott a vezetői mentalitása az évtizedek alatt?
– Amíg pályafutásom elején szinte mindent egymagam akartam megoldani, ma már nagy hangsúlyt fektetek a feladatok delegálására. Megtapasztaltam ugyanis, hogy ha a munkatársaknak bizalmat adunk és a háttérből megfelelően támogatjuk a munkájukat, meg fogják hálálni a lehetőséget, és jelentős értékkel gazdagítják a szervezetet.
– Miért érezte úgy, hogy operatív menedzserség helyett a svéd kamara főtitkári feladataira fókuszál.
– Úgy éreztem, lezárult egy hosszú periódus, és miközben korábbi munkám során is kiemelten kezeltem a munkatársakkal való kapcsolatot, eldöntöttem, hogy ezután a mások által megfogalmazott profitelvárások nélkül szeretnék még inkább az emberekkel, az emberi kapcsolatokkal foglalkozni. A kamarában pedig nem a profittal kell foglalkozni, hanem a svéd vállalatok vezető személyiségeinek kulturális, gazdasági, szociális igényeire kell figyelni és azt megoldani.
– A Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj Pályázat megteremtésével miért tartotta fontosnak, hogy a svéd kamara a magyar cégek innovációit is díjazza?
– Ez a díj immáron hatodik éve az egyetemek, innovációs szakemberek fókuszában áll, és úgy vált megbecsült elismeréssé, hogy nincs mögötte büdzsé, nem tudjuk hirdetni magunkat. Mégis egy olyan modellt sikerült megalkotnunk, amelyben a legnevesebb innovációs szakemberek, meghívják azokat a projekteket és kutatókat, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy pályázzanak, és a legjobbak komoly pénzdíj nélkül is rendkívüli módon értékelik ezt, a mindig egy elegáns gálavacsorán átadott elismerést.
– De miközben a kamara révén eltávolodott a profitkövetelményektől, máig megtartotta azt a családi vállalkozását, amelyben a családi hagyományokat követve, régi álmát valóra váltva különleges édességeket állít elő.
– A Sonja Adler valóban egy régóta dédelgetett, különleges álom megvalósulása. Olyan hobby, amelynek megalkotásába minden szakmai tudásomat, az eddigi üzleti tapasztalataimat és az élelmiszeripari vonzódásom minden eredményét ötvöztem. Benne van a süti több száz éves múltja, hiszen XIV. Lajos udvarában már királyi csemege volt, tehát egy nagy múltú, hosszú szavatosságú, izgalmas süteményről van szó. Amire én azt mondom, időkapszula, mert olyan alkoholos likőrbe áztatott sütemény, amit akár örök időre eltárolhatunk, és csak egyre finomabb lesz. És az is nagyszerű ebben, hogy a Sonja Adler a társadalmi felelősségvállalásból is kiveszi a részét azzal, hogy a bevétel egy részéből olyan szervezeteket támogat, aki a rászoruló gyerekeken segítenek. Emellett a süti attól is különleges, hogy a projekt harmadik lába a művészethez és vele a környezetvédelemhez kapcsolódik, mert egy olyan művésszel sikerült társulni, aki a dekorációt antik megmentett, újrahasznosított porcelántörmelékekből alkotja meg.
– Miként ötvöződik mindebben a családi hagyomány?
– A nagymamám mindig ezt ette az anyukámmal a Zserbóban, majd elkezdte maga is elkészíteni, és a nagy ünnepeken ez volt otthon nálunk. De a klasszikus receptet én újragondoltam, és a 30 évvel ezelőtti szabadalmaimat 360 fokban megfordítottam. Így kerültek bele korszerű cukrok, frissen őrölt gabonák és olyan természetes, könnyen emészthető, nemesebb ízesítők, amelyek már az egészséges táplálkozásba is beleillenek. Persze ettől még ez egy desszert, vagyis tagadhatatlanul egy kísértés. De hát arra is való, hogy megszépítse az ünnepet, összetartsa a családokat, az embereket.
– Mindemellett pedig a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetségében is főtitkári szerepet vállal.
– Ez is egy olyan kihívás, amit a szívügyemnek tekintek, mert izgalmas kihívásnak tekintettem egy nonprofit szervezetet kialakítását akkor, amikor már a megfelelő érettségi szintig jutott a létesítménygazdálkodás, mint iparág, de még nem formálódott ki egy olyan érdekképviselete, egy olyan szakmai fóruma, ahol a közös tudásbázist gyarapíthatják. Ki tudják alakítani a sztenderdeket és a közös nyelvet a megrendelő és a vállalkozó oldaláról, valamint az európai szabványoknak megfelelő, az etikai, morális elvárásoknak is megfelelő tiszta piaci verseny feltételeit is. És ami különösen izgalmas volt, hogy amíg a svéd kamarában a tagok döntő többsége nem versenytársa a másiknak, addig itt egy olyan békés együttélést, és olyan kulturális közeledést lehetett kialakítani, ami versenytársak között példaértékű. Külön öröm, hogy sok mindenben kaptam szabad kezet: a szervezet nevét, a logókat és az arculatot az én javaslatom alapján alakítottuk ki. Élvezettel veszek részt szakmai kampányaink kialakításában is, amelyek közül az egyik arról szól, hogy a létesítménygazda, üzemeltetőként, akár egy szürke eminenciás, mindig beavatkozik és segít, ha baj van. A másik pedig arról, hogy milyen fontos az utánpótlás, ami a szakma állandósását biztosítja. Ezért a szakiskolákkal kialakítottunk egy állandó kapcsolatot, és évente egyszer pályázatot is írunk ki, amiben arra keresünk választ, hogy a jelentkezők miért ezt a pályát választották.
– Mindezek után mit tart az üzleti életben a legfontosabbnak?
– A kitartást és azt, hogy az ember önazonos legyen, egyaránt ismerje az erényeit és a gyengéit. Mert nagyon sok olyan sikeres menedzser van, aki azért divatos, mert átlát az eredményeken és a számokon, de igenis vannak olyan sikeres vállalatvezetők, akik messzebbre tekintenek az egyszerű számoknál és ők is önazonosak, mert az ő legfontosabb erényeik ebben rejlenek. Vagyis azt gondolom, hogy az ember mindig önmagához, a saját értékeihez hű legyen és legyen kitartó.
