Kezdőlap Tech Jobban bízunk a robotokban, mint a főnökeinkben
No menu items!

Jobban bízunk a robotokban, mint a főnökeinkben

Az emberek 64 százaléka jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben, 50 százalékuk pedig a mesterséges intelligenciát (AI) is alkalmazza munkája során – derült ki az Oracle és a Future Workplace világszintű felméréséből.

A megkérdezettek szerint a robotok legfőbb erénye, hogy pontosan tartják a határidőket

Kínában (77 százalék) és Indiában (78 százalék) több mint kétszer annyi munkahelyen adaptálták az AI technológiát, mint Franciaországban (32 százalék) vagy Japánban (29 százalék).

A kutatásban 8370 munkavállalót, menedzsert és HR-vezetőt kérdeztek meg 10 különböző országban. A tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatta az emberek viszonyulását a technológiák használatához a munkahelyeken, és átformálja a vállalatvezetés működését a tehetségek megtalálásának, megtartásának és fejlesztésének területén.

A felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók többsége (65 százalék) optimista az AI-használatát illetően, és hálás azért, amiért robot munkatársakkal dolgozhat. A válaszadók közel negyede állította, hogy a mesterséges intelligenciával való munka örömteli és szerethető.

A munkavállalók Indiában (60 százalék) és Kínában (56 százalék) lelkesednek leginkább az AI használatáért, őket követi sorrendben és csökkenő mértékben az Egyesült Arab Emírségek, Szingapúr, Brazília, Ausztrália és Új-Zéland, Japán, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország – 44 és 8 százalék közötti értékkel.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a férfiak (32 százalék) sokkal pozitívabban tekintenek a mesterséges intelligenciára, mint a nők (23 százalék).

Az adatok szerint az emberek 64 százaléka jobban bízik egy robotban, mint a felettesében, és a megkérdezettek felénél előfordult már, hogy inkább egy robothoz fordult tanácsért a főnöke helyett. A legtöbben Indiában (89 százalék) és Kínában (88 százalék) szavaznak nagyobb bizalmat a robotoknak a vezetőkkel szemben. Őket követi sorrendben és csökkenő mértékben Szingapúr, Brazília, Japán, az Egyesült Arab Emírségek, Ausztrália és Új-Zéland, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország.

Az emberek 82 százaléka szerint a robotok képesek jobban elvégezni dolgokat, mint a menedzserek.

Arra a kérdésre, hogy pontosan miben jobbak a robotok, a felmérésben megkérdezettek az elfogulatlan adatok biztosítását (26 százalék), a határidők betartását (34 százalék), a problémamegoldást (29 százalék) és a költségtervezést (26 százalék) említették.

Arra a kérdésre, hogy miben jobbak a vezetők, a felmérésben résztvevő munkavállalók az alábbi három fő területet említették: érzelmeik megértését (45 százalék), a személyes segítő, fejlesztő tevékenységet, a coachingot (33 százalék), és a munkahelyi kultúra kialakítását (29 százalék).

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás