Kezdőlap Cégvilág KPMG: újra járvány előtti szinten a cégvezetők optimizmusa
No menu items!

KPMG: újra járvány előtti szinten a cégvezetők optimizmusa

Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói: 60 százalékuk a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben.

Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a cég nemzetközi felmérését ismertetve elmondta: ez az arány jelentős ugrás az előző évi 32 százalékhoz képest. A legnagyobb globális cégek vezérigazgatói közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő három évben – tette hozzá.

A vállalatvezetők legfőbb fókusza a fenntartható jövő lett, háttérbe szorultak a működési kockázatok. A vezetők 30 százaléka tervezi cége bevételeinek több mint 10 százalékát fenntarthatósági intézkedésekbe és programokba befektetni – ismertette Rózsai Rezső.

Rózsai Rezső

A növekedési kockázatok között a vezetők nagyjából egyforma súllyal három területet emeltek ki az első helyen: a klímaváltozást, a kiberbiztonsági kockázatot és az ellátási láncok problémáit. Ez utóbbi a járvány kitörése óta a világcégek 56 százalékát érintette. A kiberbiztonság ugyanakkor nem tartotta a tempót az elmúlt másfél évben a digitalizációval, ezt a lemaradást pótolni kell a vezérigazgató szerint.

A cégvezetők 27 százaléka aggódik amiatt, hogy amennyiben nem felelnek meg a klímacéloknak, az negatív hatással lesz versenyképességükre és eredményességükre. Hozzátette: 58 százalékuk tapasztal fokozódó érdeklődést a fenntarthatósággal kapcsolatos adatok iránt a befektetői csoportok, munkavállalók és ügyfelek részéről.

Gódor Mihály, a KPMG transzferárazásért felelős partnere arról számolt be, hogy négyből három vezérigazgató szerint a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt a globális adórendszerben többoldalú együttműködés szükséges.

A vezetők 77 százaléka szerint a globális minimumadó megnehezíti a cégek növekedési elképzeléseinek megvalósulását, javában zajlik az adó bevezetésével kapcsolatos előkészítés a cégeknél.

Gódor Mihály

Magyarországon háromezer céget érinthet az új adó (300 milliárd forint feletti árbevétellel), ugyanakkor a globális minimumadóval kapcsolatos bizonytalanságok és várakozások a részletszabályok kidolgozásáig megmaradnak. A cégvezetők szerint az adózással kapcsolatos transzparencia nő, és egyre fontosabb. Háromnegyedük szerint adózási gyakorlataik visszahatnak cégük megítélésére, 69 százalékuk erősödő nyomást érez arra, hogy részletesebb információt közöljön az adóteljesítményéről.

A KPMG CEO Outlook 2021 című felmérésében a világ 11 országának 1300 vállalatvezetője vett részt, akik 11 szektort képviselnek. A KPMG könyvvizsgálati, adóügyi és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók globális szervezete, 146 országban működik, 227 ezren dolgoznak tagtársaságainál, a magyarországi tagvállalatnál több mint 1400-an.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás