Kezdőlap Pénzvilág Néhány ezer ügyfél kezében van a privátbanki vagyon fele
No menu items!

Néhány ezer ügyfél kezében van a privátbanki vagyon fele

A teljes magyarországi privátbanki vagyon több mint 50 százaléka mintegy 6500 milliárdos kezében összpontosul – közölte a Blochamps Capital Kft.

A pénzügyi tanácsadó részletes összefoglalójából kiderült, hogy tavaly a privátbanki számlákon kezelt vagyon 6 százalékot meghaladó mértékben, 7400 milliárd forint fölé emelkedett, miközben az ügyfélszám közel 43 ezerről 48 ezer fölé nőtt.

A vagyonnövekmény nem volt egyenletes eloszlású: a leggazdagabb 20 százalék vagyona gyorsabban növekedett, mint a legkisebb, 400 millió forintnyi privátbanki megtakarítással rendelkező ügyfeleké.

Kiemelték: a 8 millió feletti prémium, a 30 millió feletti affluens, illetve a 100 millió forint feletti privátbanki szegmensekben lévő ügyfelek átlagos vagyona ügyfélszámlánként 10, 50 és 150 milliós forint volt, ez együttesen 650 ezer ügyfél 15 ezer milliárd forintnyi befektetését jelenti.

Ennek a körnek az 1 százalékát kitevő magyarországi milliárdosok zsebében koncentrálódik a teljes hazai privátbanki vagyon több mint 50 százaléka - állapították meg.

Az elemzésben arra is kitértek, hogy a magas infláció miatt sok befektető tetemes reálhozam veszteséget szenvedett el a Magyar Állampapír Plusszal, amennyiben nem szállt ki időben.

Várakozásaik szerint a privátbanki portfóliókban kezelt vagyon összege 2023-ban elérheti a 8000 milliárd forintot, 2024-re pedig a 8500 milliárd forintot, amely több 1100 milliárdos növekmény 2022-hoz képest.

2025-re a legalább 400 millió forinttal rendelkező magyar privátbanki befektetők száma elérheti a 26 200-at, a jelenlegi 23 600-ról és a 2020-as 18 000-ről.

A 300 millió dollárt (100 milliárd forintot) meghaladó vagyonnal rendelkezők száma 20-ról 25-re, a dollármilliárdoséké (400 milliárd forintot meghaladó)négyről hétre emelkedhet 2025-re – közölték.

A 500 legvagyonosabb magyar átlagéletkora 55-65 év között van, a teljes ügyfélkör kétharmadát ez a korcsport adja. A top 100 ügyfél több mint fele Budapesten vagy az agglomerációban él és 5 százalékuk legalább négy hónapot tölt külföldi rezidenciáján.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.